A Szentírásból tudjuk

szept29.jpgA Szentírásból tudjuk, hogy Mária János házában élt. Az is tény, hogy Mária hamarabb halt meg, mint Szent János, aki nem írt arról, hol van Jézus anyja eltemetve. Ez a hallgatás egyben egy kijelentés is lehet.
A mennybevétel nem páratlan dolog a zsidó nép életében: a forgószél Illést tüzes szekéren Elizeus szeme láttára a mennybe ragadta. Mózes sírja eltűnt, amikor a Nebo hegyén meghalt.
A nép biztosan őrizte volna, mint ahogy még ma is nagy becsben tartják Dávid király nyughelyét, de Isten nem engedte, hogy fétissé, bálványimádássá váljék a sírja... Nem jutott eszükbe a korabeli embereknek más, mint hogy Máriával is az történt, ami Illéssel. Ezért az egyik zsinaton kijelentették azt, amit mindig is hittek, hogy a Szűzanya testestől-lelkestől a mennyországban van.
A legsúlyosabb bizonyítékok azonban nem ezek, hanem amelyeket az ember a Szűzanya által nap mint nap megtapasztal. Fennkölt hazugság eredménye lenne, hogy Mária minden nőnél jobban hat a világban?! Hol vannak ma már azok az aszszonyok, akiknek lábai előtt ezrek hódoltak: Sába királynője, Kleopátra, Mária Terézia, Marilyn Monroe, Diana hercegnő...?!Esetleg tanulunk róluk, emlékezünk néhányukra, de imáinkban nem merítünk belőlük erőt.
Egy kétezer éve halott, szegény palesztinai ács felesége hogyan tudná ma is milliók szívét, életét formálni?!
Ki jelenik meg Fatimában, Lourdes-ban...? Mondhatja valaki, hogy ő nem hiszi el, hogy ott kegyelmeket oszt Jézus a Szűzanya közbenjárására. Aki ezeket nem fogadja el, az olyan, mintha valaki azt mondaná: „Ki tudja, létezik-e Mars? Sokan beszélnek róla, de én még nem voltam ott, ezt elképzelhetetlennek tartom, ezért nincs is.” Az a jó, ha az ember utánanéz annak, amit nem ért: lehetetlen, hogy nem igaz, mikor milliók járnak oda, és olyan események történnek ott, amelyek megmagyarázhatatlanok: nemcsak testi, hanem lelki gyógyulások, emberek teljesen hátat fordítanak korábbi bűnös életüknek.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nem elég a tudás. Mindent tudhatunk Istenről, a szeretetről, de ha nem kelünk útra, ha nem lépünk a szeretet útjára többet akaró, vágytól vezérelt szívvel, elveszünk. Mit jelent ma úton lenni? Se én, sem más nem látja az egész utat, de mindig felsejlik a következő lépés körvonala.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. március 28. csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Isten természetéről nagyon sokat árul el

Karácsony estéjén a pásztorok, majd a napkeleti bölcsek ugyanolyan gyereket láttak, mint bárki más, de hitükkel át tudták ölelni az Istent.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube