Levél a fiatalokhoz!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_DSC_2300.JPGKedves Fiatalok!

Kereszténynek lenni jó!  Jó Krisztust követni és egyszerű is az amit mesterünk kér! Legtöbb vallásnál nagyon sok előírás van, törvények, szabályok, rítusok, amelyeket sokszor nagyon nehéz betartani. Számunkra, a mi Urunk Jézus Krisztus, egyedül a szeretet parancsát adta. Ezért mondhatta Szent Ágoston a tanítványainak, hogy: "szeress, és tégy amit akarsz". 

A szeretet parancsa, a fő parancs egyszerű! Jézus néhány szóban így foglalta össze: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, és felebarátodat, mint önmagadat. Igazából ez egy három arcú szeretetet jelent. Boldogságra vezető utunk attól függ, hogy tudjuk-e szeretni tiszta szívvel Istent, embertársainkat és önmagunkat. A nehézségek, gondok közepette, megtudunk-e maradni a szeretet útján, az egyetlen úton amin járni érdemes, és amely már itt a földön boldoggá tesz!Gondolom, hogy sokszor beszéltek már nektek arról, hogy mit jelent szeretni az Istent, szeretni az embertársat, de talán ritkábban esett szó az egészséges önszeretetről, önmagunk értékeléséről, a keresztény önbizalomról, és ezért ebben a levélben én erre szeretnélek titeket biztatni, bátorítani. 
Minden ember, - s ez azt jelenti, hogy te is, - Isten szeretett gyermeke. Igen, te Isten csodája, remekműve, a Teremtő legcsodálatosabb alkotása vagy. Egészen biztos, hogy Isten selejtet nem teremt! Alkotónk beléd helyezett mindent mire szükséged van, mondhatnánk székelyesen úgy, hogy apait, anyait, mindent. Szeretetre méltó vagy, ezért szeresd magadat: ápolod, tartsd tisztán, szép, értékes erényekbe öltözz és járj jó társaságba.
1. Mit jelent tisztának, ápoltnak lenni? Testedet, lelkedet, szellemedet nem szennyezed be rút bűnökkel, buta babonákkal, a semmittevés pókhálójával. Természetesen ha elestél, ha bemocskoltad magadat, ha a bűnöktől olyan is lennél, mint a skarlát, ne ess kétségbe, Jézus Krisztus érted is meghalt a kereszten, van szabadítónk, a bűnbánat fürdőjében megtisztulhatsz, újrakezdhetsz, bizalommal újra tervezheted életed. Dönts, vedd kezedbe életed, ne hagyd hogy elsodorjon az áradat!
2. Nagyon fontos, ha szereted önmagadat, ha ápolt és tiszta vagy, ékesítsd fel életed jó cselekedetekkel, szép, nemes  erényekkel. Te is tiszteled, csodálod azt az embert, aki bölcs, jóságos, türelmes, tapintatos, szerény, aki tudatosan keresi a mindenki számára elfogadható megoldásokat, aki vidám jelenlétével a társaságot feldobja és kivitelezhető, szépen kidolgozott ötleteivel, terveivel ötről a hatra juttatja az ő családját. Ezeket az erényeket, szép tulajdonságokat te is megszerezheted, amennyiben azok mellett tudatosan döntesz és szépen, a mindennapokban begyakorolod, elsajátítod azokat. Öltözz menyegzős köntösbe, azokban az erényekben, amelyek értékesek bármelyik közösségben örömmel fogadott vendég leszel. 
3. Harmadszor arra biztatlak kedves fiatal, nagy-nagy türelemmel, jó társaságba járj. Ki lehetne számunkra a legjobb társaság, mint a világmindenség ura, a nagy Isten, ki szeretné veled továbbteremteni ezt a szép világot! Jézus Krisztus szavával így szól hozzád: az ajtóban állok és zörgetek, ha megnyitod a szívedet, belépek hozzád, veled leszek. A legjobb társaság a nagy Isten, és az ő barátai, a szentek, kik kézen fogva, az élet csodálatos kalandjában mindig veled lesznek. Tudatosan dönt
Kedves fiatal, vedd komolyan Isten parancsát, szeresd önmagadat, tedd szeretetre méltóvá, drágává, boldoggá a saját életed. Isten azt szeretné, hogy a saját képére és hasonlatosságára átalakulj, teremtő világot formáló erővel még nálánál is nagyobb csodákat tégy szeretteid javára. Én hiszem hogy ez az út járható, minden ember számára nyitva áll. 1981-ben, fent a Hargitán, mint segédbányász, én erre az útra léptem. Az elmúlt 33 év számomra, a fenti elveket mindennél jobban igazolta. Mindaz, mi bennem és körülöttem megszületett, a szeretet parancsából született! Ott a föld alatt, a bánya mélyén, Isten semmi mást nem tett a kezembe, csak a szeretet végtelen egyszerű parancsát, s e drága kincsből melyet botladozva, a magam egyszerűségében próbáltam megélni, nőtt ki az én nagy családom. Több, mint 5000 gyereket fogadtunk be, akik közül több, mint 2600-an végeztek. Istennek hála, több száz unokánk van, és a több, mint 300 munkatárssal jelenleg is 82 helységben, közel 2500 gyereket gondozunk. Én, a szegény árva, hisz édesapám gyermekkoromban meghalt, ki tudja megmondani, hogy hány vagon ruhát, élelmet, tanszert osztottam ki az elmúlt évtizedekben. Ezt a munkát nagyon sokan méltatták, értékelik. S mindez miből született? A mi Urunk Jézus Krisztus szent parancsából: Szeresd Uradat, Istenedet, és felebarátodat, mint önmagadat. Kedves fiatalok a ti kezetekbe mi mást helyezhetnék, mint ezt a Krisztus által, mindannyiunk számára felkínált varázsvesszőt, melyet ha jósággal, alázattal, bölcsességgel használtok, akkor életetek és környezetetekben élő emberek élete is megtelik csodával, fénnyel, örömmel, jó kedvvel, derűvel!
Kisebb testvéri szeretettel biztatlak lépjetek  a Krisztus által elénk tárt útra a szeretet és a jóság útjára,
Csaba t. 
Déva, 2014 okt. 27.