Új gyerek

Nyomtatás
maj28.jpgAmikor új gyerek kerül be hozzánk, a legtöbb tele van félelemmel, szorongással, ezért félrehúzódik; de ha szerető jósággal vesszük körül, otthonra talál a mi nagycsaládunkban, és bármilyen sokan vagyunk is, megtalálja a maga kis helyét.
A napokban az egyik nevelővel az alvó gyerekeinket néztük, és azt mondtuk, hogy az alapján, ahogy alszik egy gyerek, meg lehet mondani, hogy mióta van az intézetben. Aki nemrégen került be, az az ágy egyik sarkában összekuporodva, fejét a párna alá dugva, szinte elbújik az ágyban. Az a gyerek, amelyik megnyugodott, jól érzi magát, szinte betölti az ágyat, szétterül, jelen van.
Ha egy családban azt látom, hogy az egyik gyerek félreülve duzzog, akkor tudom, hogy valami baj történt. A szeretet lényege, hogy megfogjuk egymás kezét. A szeretet hiányának következménye, hogy darabjaira esik a világ.