4.Személy szerint ma nagyon megragadott a következő gondolat. Minden fórumon rengeteg szó esik a szenvedélybetegség tüneteiről, nehézségeiről, megpróbáltatásairól. Ugyanakkor a felépülés és a józanság örömeiről, lehetőségeiről annál kevesebb. Számtalan válasz születik arra a kérdésre miért lesz valaki szenvedélyesen függő valamely szertől, viselkedéstől. 

Nagyon keveset beszélünk, viszont arról hogyan gyógyul, változik, aki felhagy a függőségével

Miért?  A leggyakoribb válaszok, nehéz önmagamról beszélnem 1 szám 1 személyben, még nehezebb írnom.  Mert a szó elszáll az írás megmarad. Nehéz önmagamba néznem, mert így meglátnom életem romjait. Minden másról, csak nem rólam szól, így nem vállalok felelősséget tetteimért, Háritok, Tagadok. Ez nem történhet velem. Problémám van az ivással, de ha probléma, ó az megoldható. Máskor kevesebbet iszom, vagy csak egy kicsivel többet. Holnap már nem iszom, igen én megmutatom, kibírom… Fogadkozom. Aztán csendesen, meglapulok, hallgatok, mert újra becsaptam önmagam. Félek, hogy ne tudják meg mi történt a buliban az este. Szorongok, félek. Félek, hogy elveszítem a munkám, hogy nem lesz kenyerem. Félek, hogy, elhagy a családom, tönkremegy a házasságom. Félek, hogy elutasítanak, hogy keresztülnéznek rajtam… Önbizalmam elveszítem. Félek, mert adósságaim már az égig érnek. Félek a Csalódástól… Mindenki tudja, mindenki látja, hogy itt nagy baj van… Nem akarom észrevenni, nem akarok tudni róla, hát ez a struccpolitika. Arra, gondolhatok ilyenkor, bár tudnám én és ne tudnák mások, ha szólnak, a fülem mellett elengedem, hisz úgy sem használ már semmi nekem. Elkeseredem. Csak egy kis itóka, hát az volna a jó, annyira oldja a feszültségem. Korholnak, szidnak, így még nehezebb a helyzetem, és menekülök, egyre csak távolodom, amíg egy napon össze nem roskadok és kudarcaim fel nem dolgozom. Egyszóval előre félek önmagamba nézni, szembesülni cselekedeteimmel, sötét múltammal. Nehéz nagyon nehéz eltakarítani a múlt romjait, ez így igaz, ez egy valóság, amit fel kell dolgozni… elfojtott érzéseimet föl kell szabadítanom… ez fáj, és ilyenkor megerednek a könnyeim. A könnyek gyógyítanak, tisztítanak, hát ezt jól meg értettem, hiszen annyiszor tapasztaltam, éreztem, gyakoroltam is nem egyszer. Mindez, személyes munkát igényel, rohanó világunkban azonban sokak számára erre nincs idő… Ahogy mondani, illik, óh, ráérünk még erre… majd talán egykor, de minden esetre nem most. Mert nincs erre idő… hiszen az Úri ember nem siet, nem fizet, és még nem is csodálkozik. Meg kell állni, szembe kell nézni, a mélységekkel, fájdalmakkal, önmagammal, tetteimmel, cselekedeteimmel, életemmel.  A fenti címszavak érzékeltetik milyen hosszú az út, amíg ez letisztul, elindul a felépülési folyamat megkezdése. Ez pedig időigényes.