“MINDEN NAP VÁLASZTANOD KELL”

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_45383228_1977937458948529_6694247593616080896_n.jpg“Néhány évvel ezelőtt, húsvét tájékán kint voltam egy Déva melletti nyomortelepen. Szegényeknek vittünk ajándékot. Odalépett hozzám egy fiatalember, és azt kérte, hogy szenteljem meg a házát. Tizenhat-tizenhét év körüli fiatal lehetett, meg is kérdeztem tőle, hogy a szüleié-e ház. Büszkén mondta, hogy nem, ezt ő maga építette.

Ezen a környéken 30-40 ilyen kis viskó volt: ez a fiú is összegyűjtötte a köveket, tégladarabokat, és épített egy pici kis házat. Kívülről düledező volt, de belülről szépen lesimított falai voltak, az egyiken pedig kék betűkkel, “ákombákom” írással ez állt: “Isten hozott, drága feleségem!” Néztem rá kerek szemmel, erre ő mesélte, hogy éjszaka megszületett az ő pici lánya. Holnapután megy a kórházba, és hozza haza őket az ő kis házacskájukba.Isten azt szeretné, hogy éljünk, alkossunk, teremtsünk! A gonosz lélek viszont azt szeretné, hogy állj meg, “dobd be a törülköződ”, add fel az álmaidat! Azt sugallja, hogy úgyis képtelen lennél elvégezni a feladatodat. Minek küzdenél, minek építenél házat, minek alapítanál családot, vállalnál gyermeket? Macerás, nehéz, úgyse megy….  Velem is, veled is szeretné a gonosz lélek elhitetni, hogy nincs tovább. Neked minden nap választanod kell, újból és újból, hogy kire hallgatsz!Néztem ezt a kis fiatalembert, aki tíz körmével, a földből otthont teremtett. Mert tudja, hogy egy férfinak az a dolga, hogy akit szeret, annak fészket rakjon. Ahogy a nyúl, a gólya, a fecske törődik az ő párjával, ugyanúgy az emberben is meg kell lennie ennek az ösztönnek. Néztem ezt az embert, és azért imádkoztam, hogy milyen jó lenne, ha a nagyvárosok gazdag fiataljai is meg tudnák tanulni ezt a mentalitást.
Nem 100 eurót adni a műtétre, hanem az élet mellett dönteni, gyermeket vállalni, családot alapítani, otthont teremteni.
Menjünk el a határokig, próbáljuk meg, ne adjuk fel az álmainkat! Jézus tüzet hozott közénk, és azt akarja, hogy ez fellobbanjon benned is! Mindenkinek megvan a maga terhe: lehet sok a tanulnivalód, és lehet, úgy tűnik, hogy nincs esélyed.
De ez nem igaz, Isten mindenkinek adott esélyt. Használd ki, élj vele!”
Csaba testvér