Magunk helyett a fölséges és dicsőséges Istenre fókuszálni

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_Eriktestver.jpgFerenc pápa látogatása kapcsán kérdeztük a csíksomlyói kegytemplom igazgatóját, a Szatmár megyei születésű P. Urbán János Erik OFM-et.

– Nagy örömmel értesültünk Ferenc pápa romániai látogatásának tényéről. Gondolom, a csíksomlyói kegytemplom közössége is hasonlóan érez.
– A Vatikán honlapján megjelenő hivatalos bejelentést, mely szerint Szentatyánk, Ferenc pápa Romániába jön, mi is nagy örömmel fogadtuk, különösen, hogy az ezeréves gyulafehérvári főegyházmegye területén található máriás kegyhelyet is felkeresi Csíksomlyón. Történelmi esemény, hiszen pápa még Csíksomlyón nem járt. Öröm és megtiszteltetés, hogy a Szentatya olyan, sokak által szeretett és tisztelt szent helyet keres fel, ahol évszázadokon keresztül a zarándokok hitükben, kultúrájukban, nemzeti hovatartozásukban megerősödtek, és ezen értékeiket tovább is örökítették az utánuk következő nemzedékeknek.
Csíksomlyón a zarándokok a búcsúk alkalmával tanúságot tesznek hitükről, az egyház iránti hűségükről és szeretetükről, amelyet az elődöktől szép lelki örökségként őriznek és továbbörökítenek. A Szentatya látogatása még inkább meg kíván erősíteni bennünket hitünkben, és az egyház iránti szeretetünkben.
– Ráadásul talán az Önök számára többletjelentéssel is bír ez a látogatást, hiszen mégiscsak egy Szent Ferenc személyéhez kötődő ember a római katolikus egyház jelenlegi vezetője.
– Hadd elevenítsem fel a megválasztását követően első benyomásaimat a Szentatyáról. A Szent Péter Bazilika loggiáján álló frissen megválasztott pápáról két szó jutott eszembe: egyszerű és alázatos, szolgálatként fogadni a péteri széket. Ilyen Szentatyára van szüksége a XXI. századnak. Az alázat és az egyszerűség mutatkozott meg Ferenc pápa megnyilatkozásában. Meghatóan szépek voltak egyszerű szavai: „…Most szeretnék áldást adni, de előbb, előtte szívességet kérek tőletek: mielőtt a püspök megáldaná a népet, azt kérem, hogy ti imádkozzatok az Úrhoz, hogy Ő megáldjon engem: a nép imáját kérem, amely áldást kér püspöke számára. Mondjuk el csendben ezt az imát, a ti imádságotokat értem.” Végtelenül egyszerű és mégis határozott. Mielőtt a „bárányok” fejüket áldásra hajtanák, a Pásztor hajol meg a nyáj előtt imát kérve. Az imádság embere, akinek gondja lesz az egyház minden „báránykájára”. Erre van legnagyobb szükség, magunk helyett a fölséges és dicsőséges Istenre fókuszálni. Istent visszahelyezni a középpontba, és engedni, hogy életünket alakítsa, formálja, csiszolja. Ebből a mély istenkapcsolatból fog fakadni a lelki megújulás, amely mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javát fogja szolgálni, hogy Assisi Szent Ferenc atyánk segítségével újra tudjuk építeni egyházunkat.
– Bár furcsa időket élünk, mégis reméljük, hogy egy ilyen látogatás (is) közelebb hozhatja az egyházat, a hitéletet a fiatalokhoz…
– A Romániai Püspöki Konferencia közleményében hangsúlyozza: „A látogatásnak elsősorban pasztorális, de ugyanakkor jelentős ökumenikus jellege is van”. Hiszem, hogy a Szentatya látogatásainak mindig vannak beérő gyümölcsei úgy egyéni szinten, mint a közösségi életben. És ezért úgy gondolom, hogy a felkészülésre is nagy hangsúlyt kell fektetni. Lelkileg (is) készülnünk kell a látogatásra, a Szentatyával való találkozásra. Imádkoznunk kell és másokat is imára kell biztatnunk, hogy csatlakozzanak a fohászhoz, hogy az esemény gazdag gyümölcsöt teremjen az egyház és a társadalom számára.
Sokszor imádkozunk a Szentatyáért, de most imaszándékunk különösképpen is e látogatásért szóljon, hogy tudjunk egységben lenni Szent Péter utódával. Bátorítás számunkra, hogy maradjuk meg, őrizzük meg értékeinket, erősödjünk meg és ragaszkodjunk hitünkhöz, szeressük az egyházat, építsünk közösséget. Mozdítsuk elő a közjót az egyházban és a társadalomban egyaránt, ott, ahol a mindennapjainkat éljük. Bátorítás, hogy legyünk a lelki és emberi megújulás kézművesei. Hallgassa meg a fölséges és dicsőséges Isten imánkat, és adja meg minden jóakaratú ember számára, hogy az idő, amíg a Szentatya látogatását várjuk, szolgálja az egyházmegyék, a plébániák, a közösségek, családok lelki megújulását.
– Összességét tekintve mit vár ettől a látogatástól? Például közelebb kerül ennek okán a csíksomlyói búcsú a világörökségi minősítéshez?
– Bár elsősorban pasztorális jellegű a látogatás, nem tartom kizártnak, hogy a látogatás „gyümölcseként” az ügy továbblendülhet.
– Azért a Szatmár megyei híveket is várják a pápalátogatásra?
– Amint az egyházmegye Főpásztora, Schöhnberger Jenő püspök atya mondta: „Nagy örömmel értesültünk Ferenc pápa romániai látogatásának tényéről! Biztos vagyok benne, hogy egyházmegyénk hívei számára is lelkesítő, megerősítő a Szentatya irántunk tanúsított figyelme, szeretete. Egy pápai látogatás ugyanakkor mindig nagy kegyelem, amiért hálát adunk a Jóistennek, és imáinkban kérjük atyai gondviselését a közelgő találkozás jeles napjaira is”. Tehát a gyulafehérvári főegyházmegye hívei mellett a szatmári hívekkel együtt várunk minden jóakaratú embert az eseményre. Menjünk együtt a „szent” hegyre.
(megyeri)/www.anziksz.com
Fotó: Suciu Dorottya