Csíksomlyó ezer arcát tükrözi a régi fotókból álló album

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_Erikkonyvvel19.jpg „A Csíksomlyóról készült régi képek által betekintést nyerhetünk e szakrális tér lelkiségébe, titkába” – jellemezte Urbán Erik ferences tartományfőnök a Csíksomlyó mint szakrális tér című fotóalbumot. A kiadványról kedden Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán beszélgettek annak szerzői. Ezzel párhuzamosan egy kiállítást is nyílt a fotókból, amelyeket kinagyított formátumban az elkövetkező hónapokban a konzulátus falain lehet megtekinteni.

 Albin Balog László, az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület (EFME) vezetője, a Csíksomlyóról szóló fotóalbum egyik szerzője elmondta, Csíksomlyó ünnepi és hétköznapi helyzeteit rögzítő felvételeket egyaránt megjelenítettek a kiadványukban, amellyel igyekeztek megmutatni Csíksomlyó ezer arcát. Úgy válogatták össze a régi képeket, üdvözlőlapokat, hogy egyfajta időutazásban is részesítsék az olvasót, másrészt a legszebb alkotások is helyet kapjanak benne, illetve fontos szempont volt az is, hogy történelmi eseményeket is megmutassanak. A legrégebbi fotó az albumban egy 1898-ból származó fotó a kegytemplomból, de benne van az 1940-es magyar honvédek bevonulásáról, az első ezer székely leány találkozóról és a pünkösdi búcsúkról is egy-egy felvétel. „Ezt a fotóalbumot a hit hozta létre” – fogalmazott Vízi Balázs, a Petőfi36 projekt menedzsere, hiszen mint magyarázta, utolsó percig nem adták fel, amíg végül sikerült finanszírozást szerezniük rá.
Urbán Erik ferences tartományfőnök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a téma kapcsán arról beszélt, hogy a zarándokhelyet kijelölheti az ember, de a kegyhelyet az Isten jelöli ki az ember számára, és Csíksomlyó ősi kegyhelynek számít. IV. Jenő pápa 1444-ben említi bullájában Csíksomlyót, ahová búcsút engedélyez. „Amint végiglapozzuk ezt a fotóalbumot, olyan események elevenednek meg bennünk, amelyeknek nem voltunk részesei, de érzelmeket váltanak ki mégis belőlünk. A Csíksomlyóról készült képek által betekintést nyerhetünk e szakrális tér lelkiségébe, titkába” – jellemezte a kiadványt Urbán Erik. 
Albin Mint megtudtuk Molnár Attila fotótörténésztől, a kiadvány másik szerzőjétől, hogy több mint 300 fotót sikerült összegyűjteniük. Csak egy 76 képből álló válogatást tudtak ebbe a fotóalbumba megjeleníteni, ezért azt tervezik, hogy egy reprezentatív kötetet is összeállítanak a későbbiekben a gyűjteményből. Amint tudományosan feldolgozzák, akkor azt a ferencesek részére bocsájtják. A Csíksomlyó mint szakrális tér című fotóalbum egyébként négynyelvű: magyar, román, olasz és angol nyelven jelenítettek meg a képek alatt egy-egy idézetet imákból, búcsús énekekből, magyar versekből.
Barabás Hajnal
www.szekelyhon.ro