LUCA NAPJA

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_SztLuca23.jpgSzent Luca (Lúcia), az V. század óta tisztelt ókeresztény szűz december 13-án szenvedett vértanúságot Siracusában, 304 körül. Legendája több művészt megihletett. A népi hiedelemvilág kedvelt alakja. Védőszentje a szembetegségben szenvedőknek és vakoknak, a bűnbánó utcanőknek, valamint a hegyes szerszámokkal dolgozóknak.

Luca ünnepe a magyar néphagyomány egyik legjelesebb napja; hiedelemvilága azonban csak részben hozható kapcsolatba az ókeresztény szűz alakjával és legendájával . A naphoz számos népszokás fűződik, melyekben néha egymásnak ellentmondó és pogány elemek is föltűntek: így lett Luca napja a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, az állatokra, sőt az emberek egyéni sorsára vonatkozó jövendölések is történtek.
Falu helyen régi szokás volt a lucázás .
A fiúgyermekek házról házra járó, termékenységvarázsló szokása Többnyire hajnalban, kisebb csoportokban mentek. A házba betérve engedélyt kértek, s ha megengedték, akkor ráültek egy tuskóra vagy szalmára és elkezdték az éneküket, mely az alábbi szöveggel kezdődött: Luca -Luca kity-kotty, tojjanak a tiktyok, luggyok! (azaz tyúkjaik, lúdjaik), majd termékenységvarázsló és jókívánságmondó szövegekkel folytatódott. Az ének és mondóka után szétszórták a konyhában a szalmát, majd várták, hogy a gazdasszony valami ajándékot (aszalt gyümölcsöt, almát, diót stb.) adjon nekik. A szalmát a gazdasszony a tyúkok alá tette, hogy jobban tojjanak. Ha nem kaptak adományt, fenyegetőztek: Egy csibéjük legyen, az is vak legyen!