Bővebben: Öröm nélkül nincs felszabadító örömhírAdvent harmadik, öröm vasárnapján, december 17-én ünnepli Ferenc pápa 87. születésnapját. Az örömhírről, Isten örömteli közelségéről szóló gondolatait idézzük.

,,Aki Istent hirdeti, az nem téríthet, nem gyakorolhat nyomást másokra, hanem tehermentesítenie kell: nem pakol rájuk terheket, hanem felszabadítja őket a terhek alól; békét hoz, és nem bűntudatot kelt."

Bővebben: Radnóti Kovács Árpád: Angyali üdvözletRadnóti Kovács Árpád Mezőcsáton született 1902-ben és 1977-ig festőként élt és dolgozott. Alkotói tevékenységét a Képzőművészeti Főiskolán kezdte el Glatz Oszkár tanítványaként. 1931-ben, a főiskola befejezését követően Szombathelyen rajztanárként kezdett el dolgozni. 1937-ben elnyerte a szombathelyi Szent Márton Céh bronzérmét, 1940-ben pedig a Soproni Képzőművészek ezüstérmét vehette át elismerésül tevékenységéért. Ő tekinthető a zsennyei művésztelep egyik alapítójának.

Bővebben: LUCA   NAPJASzent Luca (Lúcia), az V. század óta tisztelt ókeresztény szűz december 13-án szenvedett vértanúságot Siracusában, 304 körül. Legendája több művészt megihletett. A népi hiedelemvilág kedvelt alakja. Védőszentje a szembetegségben szenvedőknek és vakoknak, a bűnbánó utcanőknek, valamint a hegyes szerszámokkal dolgozóknak.

Bővebben: A ferences lelkiség és a segítő szeretet kapcsolataElső olvasatra sokak számára egyértelműnek tűnhet Szent Ferenc követőinek életformája és a másokon való segítés közötti összefüggés, viszont ezen téma sokkal összetettebb. A kérdés bonyolultsága abból adódik, hogy bár Szent Ferenc egyszerűen és radikális szegénységben élt, de nem hozott létre semmilyen mozgalmat, alapítványt vagy akár ispotályt, ahol segíthette volna a szegényeket és a betegeket, ahogyan azt későbbi, főleg harmadrendi követői tették. Ennek ellenére, ha leprással találkozott, minden ellenérzését legyőzve közeledett felé, és regulájában külön kitér a betegek iránti együttérzés fontosságára.

Bővebben: December 6.+350 körül- Amilyen kevés hitelesnek tekinthető történeti adat birtokában vagyunk, olyan sok mozgalmas történetet ismerünk a szent püspökről, akiről a hagyomány olyan tisztelettel beszél, hogy népszerűségben, bensőséges tiszteletben és életszerűségben alig találjuk párját a szentek között.

Alkategóriák