Bővülne a gálospetri Gyerekotthon

ImageBihar megye - Értarcsa Helyi Tanácsa elvi beleegyezését adta, hogy Gálospetriben a régi magtárat a Szentháromság Gyerekotthon használhassa. A kivitelezésig még több gondot is meg kell oldani.

A tavaly felavatott gálospetri Szentháromság Gyerekotthonban az elmúlt hónapban zárták le az első tanévet. Az ünnepségen jelen volt, és a helyi római katolikus templomban a szentmisét tartotta Böjte Csaba, az otthont működtető Szent Frenc Alapítványvezetője. A szerzetest több munkatársa is elkísérte, például az a Karda Róbert is, aki az alapítvány nevében, és dr.Kéri Gáspár fogorvossal – aki az otthon létrejöttében is szerepet vállalt – együtt korábban kérést tett le az önkormányzat asztalára, miszerint az intézménynek helyet adó, felújított Fráter kúria melletti magtárat is hasznosítanák.
Tulajdonjogi kérdések
A képviselő–testület megvitatta a kérést, és döntésükről a választ az említett tanévzárón adta át dr.Kéri Gáspár Karda Róbertnek. Ebben olvasható, hogy a tanácsosok egyhangú szavazással elvi beleegyezésüket adták az ötlethez, de több nehézség is adódik. Például tisztázni kell az egykori Termelőszövetkezet magtárának tulajdonjogi helyzetét, nemkülönben a területéét, melyen fekszik. Utóbbit nehezíti, hogy a vonatkozó bejegyzést tartalmazó oldal állítólag elveszett a telekkönyvből (?!). Ezek után majd újra foglalkozhat az üggyel a képviselő–testület. Bordás Károly polgármester kérdésünkre elmondta: a Gálospetriben lévő két Fráter kúria közül sem a ma orvosi rendelőnek, sem a gyerekotthonnak helyet adót nem kérte vissza örökös.
Elvi döntés
Az elöljárónak is van ötlete a magtár épületének hasznosítására, ő egy szociális otthont is szívesen látna benne. A Helyi Tanács fogja végül is eldönteni, mi legyen, tette hozzá, hangsúlyozva, hogy az fentebb említett még csak elvi döntés volt. A tulajdonjogi kérdések megoldása az elöljáróság feladata, a Szent Ferenc Alapítványtól pedig konkrét terveket várnak, fejtette ki Bordás Károly. A szóban forgó magtárépület egyébként három szintes – pince, földszint, emelet – de a tetőtere is beépíthetőnek tűnik.
www.erdon.ro