Bővebben: Egy gyermekotthon mindennapjaiAdvent harmadik vasárnapja előtti szombaton szervezték meg hagyományos adventi vásárukat és karácsonyi hangversenyüket a kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ lakói. Az esemény megmozgatta a várost, az otthon nagytermében ott volt a városvezetés, támogatók, tanárok, a központból „kiköltözöttek” – a nagy hiányzók viszont a gyerekek szülei, rokonai voltak, kevesen tartották érdemesnek részt venni a nem mindennapi hangversenyen. A hétvégi történések kapcsán az otthon mindennapjairól faggattuk Kolozsi Istvánt, aki feleségével, Noémivel együtt vezeti az intézményt – jobban mondva a nagy családot.

Bővebben: Tisztelt Kovászna Megyei TanácsTisztelt Kovászna Megyei Tanács
Kovászna megyében, a Szent Ferenc Alapítvány 8 éve fejti ki tevékenységét azon szociális szolgáltatása révén, mely az egyik-másik településen, hátrányos gazdasági és szociokulturális közegben élő gyermekek számára nyújt délutáni, iskola utáni, idegen szóval élve after school keretében ellátást, nevelői, oktatói foglalkoztatást.

Bővebben: KarácsonyCsukott szempillája mögött nyugalom vette őt körül, de tudta, amint szemeit kinyitja, vége szakad a békességnek és elkezdődik a harc. Nem bánta, ezért jött és készen állt elfogadni mindent, amit az Atya elhatározott.