Árkosi beszámoló

A mindennapjaink zajlanak, a babáink szépen fejlődnek, okosodnak.

Kedves Csaba atya!

Szeretnénk megosztani veled az elmúlt hetek örömeit, lelki élményeit.

Szeptember 24.-én négy kisbabánk vállhatott Isten gyermekévé a jó Isten kegyelméből. Megható volt,ahogyan a nagyszülők,keresztszülők és barátok körülállták az oltárt, és a beszélni nem tudó picinyeink nevében ígéretet és hitvallást tettek.

Agusztusban egy anyukánk és kisbabája nyerte el a keresztség szentségét, így már hat lelket tudhatunk Isten országának örökösévé. Hála mindezért a jó Istennek, hogy megadta hozzá a kegyelmet mindannyiunk számára!

Másik örömhírünk, hogy a mai nappal kirepült az első madárkánk. Ez csakugyan a gondviselő Isten műve és csodája! Szinte fel sem tudom fogni, hogy emberi sorsokról ennyire gondoskodik az Isten.

Az anyukát januárban hoztuk el egy éjjeli menedékhelyről és két nap után meg is szült. A kisbaba sokáig nem fejlődött, sokat volt kórházban és az anyukát hosszú hónapok után síkerült belenevelni a gyermeke ellátásába. Most nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a baba fejlődik, vidám, jól eszik és az édesanyja eltudja látni már önállóan.

Sokat imádkoztunk azért, hogy megoldódjon az életük és a család együtt lehessen (a gyerek itt kivételesen családba született, a többi anyukánk lányanya).

Egyik napról a másikra találtunk a szomszédban egy olcsó albérletet,a plébános úr jóvoltából. Talán januártól még munkaviszonya is lesz az anyukának, ígéret van erre is. Amivel tudtunk mi is segítettünk, és már be is van rendezve a kis lakás a legszükségesebbel. Itt vannak a közelünkben, a jövőben is segíteni fogjuk azzal, ami tőlünk telik.

Hát ilyen csodákra képes a mi mennyei Atyánk és ennyire gondoskodik a legszegényebbjeiről is. Ezt én személyesen megerősítésként élem meg a saját életemben és hiszem, hogy ha rábízzuk magunkat Istenre és tesszük azt, amire Ő indít, akkor áldás lesz a munkánkon és az életünkön. Hála Neki mindenért és köszönet Csaba atya neked is a lelki és anyagi támogatásért!

A mindennapjaink zajlanak, a babáink szépen fejlődnek, okosodnak.

A napokban meszeltettünk, zakuszkát tettünk el, vinettét sütöttünk és szilva ízet is föztünk. Természetesen mindent télire és elég nagy mennyiségben, mert ha nem is vagyunk sokan, de mégis élelemből fogy a legtöbb.

Köszönöm,hogy mindezt megoszthattam Veled!

 

Sok erőt a mindennapokhoz és munkádra a jó Isten áldását kérem!
 

Testvéri szeretettel: Margit nővér, Árkosról.