Bővebben: Célba értek a jótékonysági futás résztvevőiHála és köszönet Gui Angélának és az ultra futóknak! Köszönjük a nagylelkű támogatást, a sportfelszerelést, a futó cipőket, de leginkább a jó példát, azt, hogy megmutatjátok, hogy az ember saját korlátait át tudja törni akarattal, kitartással, összefogással! Ti legyőztétek a távolságot, a 740 kilométert, mi is le kell győzzük a magunk nehézségeit amelyekkel találkozunk az iskolában, a munkában, a mindennapi életben! Ti megmutattátok, hogy az ember több, nagyobb, mint amit magáról gondol! Köszönjük ezt az életre szóló leckét, tanítást! Nem adjuk fel az állásainkat, a feladatoknak szeretettel, bizalommal mi is újból bizalommal nekigyürkőzünk!

A megajándékozott gyermekek nevében köszönöm Angélának, a futóknak, az adományozóknak  azt a sok ajándékot, amit szeretettel adtatok!  
Isten fizesse!

Csaba t. 

Bővebben: Polgári Esten JászapátinA május 19-i Polgári Esten Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója volt a vendég. Az érdeklődők megtöltötték Jászapátin a Pájer Antal Művelődési házat. Az estét történetekkel, személyes tapasztalatokkal színesítette a szerzetes és kihangsúlyozta, úgy gondolja, ha törekszünk arra, hogy akár gyermeket, felnőttet megértsünk, talán boldogabb lesz az életünk.

Bővebben: Az Atya gyermekei – Böjte Csaba testvér a Dicsőítő Szigeten2023. június 24-én 13:00 órakor Böjte Csaba testvér tart előadást és találkozik a résztvevőkkel az idén kétnapos összművészeti fesztivál kezdő programjaként. A ferences szerzetessel még tavaly nyáron beszéltek a szervezők arról, hogy részt vegyen a rendezvényen. Székely János püspök mellett a társvédnökségi feladatainak ellátását is vállalta. Előadásában az idei esemény mottójához igazodva arról beszél majd, hogy mindnyájan az Atyaisten gyermekei vagyunk. A tökéletes apakép Istenben mutatkozik meg. Senki sem árva!

Bővebben: Csíksomlyón skanzen, néprajzi emlék- és élmény park születik!Erdély földjén rengeteg érték született az elmúlt évezredben! Egy lelkes műgyűjtő, Kurkó János fáradságot, időt, pénzt nem sajnálva, a múltból jövő, gazdát kereső, veszendő kincsek közül sok értéket megmentett, felvásárolt! Célja nemes, tiszteletre méltó, szeretné megajándékozni a Csíksomlyóra zarándoklókat egy hiteles, múltba jövő gyönyörű falúra. A különféle tájegységekről beszerzett épületekben 117 mesterség szerszámai, gépei, tárgyi értékei találnak otthonra, melyeket nem csak csodálhatunk, de általuk bepillantást is nyerhetünk a hajdani kézművesek, mesteremberek mindennapi munkájába.