Sok-sok mosoly  gyereknap után

Nyomtatás

ImageTegnap délután népes gyerekcsapat várta Gyimesbükkön azt a kis küldöttséget, amely az Egy mosoly gyermeknapra akció során Csíkszeredában és környékén összegyűlt cipősdobozokat juttatta célba. Az Erdély Ma internetportál kezdeményezésére a Magyar Ifjúsági Tanács szervezésében lezajlott gyereknapi ajándékozás a gyimesbükki „kis iskola” (nevet még nem sikerült adni neki) pedagógusaival való kommunikáció nehézségei miatt csúszott hétfőre.


A viszonylag kis számban összegyűlt cipősdoboz-ajándékokat jól egészítette ki az a nagy mennyiségű adomány, amit a dévai Szent Ferenc Alapítvány segélycsomagjaiból Dánél Sándor, a Csíki Nagycsaládosok Egyesületének elnöke állított össze.
Miután a leghátrányosabb családok gyerekei kézbevehették ajándékdobozaikat, megkértük őket, hogy bontsák is ki azokat, amelynek nyomán sok örömtől csillogó gyerekszemet, felragyogó arcocskákat láthattunk. Az olvasónak tudnia kell, hogy olyan kisgyerekekről van szó, akiknek még legalább 3 testvérük van, és a családok nagy többségében egyik szülőnek sincs munkahelye. A kiosztásra került segélycsomagokból vadonatúj játékok, meséskönyvek, kis cipők, és sok ruhanemű is kikerült. Nekem az tűnt fel, hogy ezek a gyerekek szemmel láthatóan jobban örültek egy-egy nadrágnak, cipőcskének, mint a játékoknak.
A nagycsaládos egyesület kisbuszából egy számítógép központi egysége is előkerült, és – bár nem egyeztettünk Dánél Sándorral – az Erdély Ma egy extra méretű monitort ajándékozott az iskola Csángó gyerekek határok nélkül nevű egyesületének. Ugyancsak a Szent Ferenc Alapítvány segélyeként a kiválasztott családok anyukái szétoszthattak egymás között egy zsák finomlisztet is, amely zsákban meghagytak egy közös pánkósütéshez szükséges mennyiséget, amelyre az évzárót követően fognak sort keríteni.
Júnus 4-e lévén, kis csoportunk gyászkoszorút helyezett el az Ezer Éves Határon a kőkoronán, ahol a Himnuszt is elénekeltük.

Kovács Csaba

www.erdely.ma

 

Image 

Image 

Image