Beszámoló a ditrói napközis csoport működéséről 2007

Nyomtatás

ImageEz év januárjában kaptam felkérést a ditrói Puskás Tivadar Iskolaközpont igazgatóságától, hogy vállaljam el az önök segítségével létrehozott napközis csoport vezetését. Február 19-én megkezdődtek a délutáni foglalkozások 22 kisgyerek számára. Ettől a naptól kezdve a csoportba beválasztott gyerekek rendszeresen jártak a délutáni foglalkozásokra.

A tanulók nagyrésze rendezetlen, szűkös anyagi háttérrel rendelkező, és többgyerekes családból származik. De vannak olyan gyerekek is, akiket a szülők külön kérésére írtam be azzal az indokkal, hogy nincs lehetőségük délután a gyerekkel foglalkozni, mert munkába járnak, vagy külföldön dolgoznak.
A délutáni tevékenységek az iskolában, egy osztályteremben zajlanak. Itt nincs lehetőségem főtt ételek készítésére, de azért a gyerekek minden délbe ételt kapnak.
A napi programunk a következőképpen alakult:- 12 vagy 13 órakor fogunk hozzá az ételek elkészítéséhez, amit a gyerekek örömmel végeznek. Étkezés után közösen előkészítjük a termet a tanuláshoz. A tanulást rövidebb, hosszabb szünetek szakítják meg. Ezekben a szünetekben kerül sor a közös játékra, egyéni beszélgetésekre. Ekkor derülnek ki olyan dolgok, amit a gyerekek először nekem mondanak el.
Ilyenkor látom milyen jó a gyerekeknek, hogy van valaki, akivel megtudják beszélni az ők kis titkaikat, problémáikat. Jó látni azt is, hogy a nagyobbak milyen szívesen, szeretettel segítenek a kisebb társaiknak, és jól érzik magukat együtt.
Azokban a percekben tudatosult egyre jobban bennem, hogy jó, amit csinálunk  és kell folytatni. Azt szeretném, hogy ezt a kis közösségünket a szeretet kösse össze és környezetünkbe is a jóságot, és a szeretetet sugározzuk. Ezzel a gondolattal ünnepeltük meg a május első vasárnapján az édesanyák napját. Szép meghitt ünnepséget tartottunk, terített asztalok mellett a gyerekek verssel, énekkel, imával és az általuk készített ajándékokkal köszöntötték édesanyjukat.
Ezen a napon váratlanul meglátogatott a falu polgármestere is, aki gyümölcsöt hozott a gyerekeknek.
Május 31.-én jelen voltunk a felszegi kápolna búcsúján, ahol minden gyerek szeretettel és örömmel vett részt.

    Június 1-én gyermeknapot tartottunk, ezt a délutánt a játéknak szenteltük, versenyeket szerveztünk a nyerteseket édességgel, tapssal, énekkel jutalmaztuk. Az erre a napra tervezett kirándulás  a bizonytalan idő miatt elmaradt.
Két gyerek részt vett az iskolai és a falusi szavaló és mesemondó versenyen, ahol jó eredményeket értek el. A csoportból hat tanuló az év végén érdemoklevelet és jutalomkönyvet kapott. A többi gyerek tanulmányi eredménye sem romlott, sőt javult.
Az iskola tanítóival minden nap találkozom, megbeszéljük a problémákat, és közösen együttműködve próbálunk segíteni a gyerekeknek.
A szülőkkel is folyamatosan tartom a kapcsolatot. Szerintük is, a gyerekek javára válik a munkánk, ők is látják a változást.
Én a magam részéről továbbra is szeretettel, megértéssel, szükség esetén kis szigorral próbálom nevelni a rám bízott gyerekeket, és a következő gondolat fog vezérelni a munkámban: "Szeretetedet oszd szét a gyerekek között, de ne azt a szeretetet, amit te is kaptál, hanem annak százszorosát."
Megköszönöm a ditrói napközis gyerekek nevében az eddigi támogatást és kívánom, hogy továbbra is erőben, egészségben, kitartással tudjuk végezni a megkezdett munkánkat.
Szeretettel a ditrói napközis gyerekek nevelőnője.

    Bíró Julianna

 

Image 

 

Image 

 

Image 

 

Image 

 

A ditrói és orotvai napközis csoportok.
A ditrói és orotvai napközis csoportok.