Böjte Csaba esztelneki otthona

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_esztelnekigy.jpgA Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett esztelneki Szent Rita Napközi Otthonban közel negyven helybeli, kurta- pataki és bélafalvi hátrányos helyzetű gyermek részesül naponta meleg ételben és délutáni oktatásban.

Böjte Csaba ferences szerzetes, alapítványi elnök az esztelneki napközit 2008 januárjában indította el az óvoda épületében, idő­közben az alapítvány egy régi házat vásárolt meg, amit felújított, mely­be 2009 őszén költözhettek át. A névadó ünnepségre 2010. július 19-én került sor. A gyermekekkel jelenleg két nevelő, Csibi Edit és Ilyés Anka foglalkozik. Két óra tanulásból, két óra játékból és két óra házi munkából áll a délutáni foglalkozás, mely után a gyerekek minden este hazamennek. Csibi Edit elmondta: harmincnyolc gondozottjuk van, a legkisebb három és fél, a legnagyobb pedig tizen­négy esztendős.
Egy részük roma nemzetiségű, a többiek szegény magyar családokból származnak. Azt is megtudtuk, hogy a két nevelő munkáját több önkéntes is segíti, például a torjai Volloncs Mária pszichológus, a lemhényi Raff Andrea szociális munkás, Varga Katalin tanítónő és Marti Emília nyugdíjas, a Háromszéki Népmű­vészek Barabás Zsombor Egye­sületének titkára. A gyermekekkel közösen a kis háztáji kertben minden szükséges zöldségfélét megtermelnek, idén első alkalommal a sárgadinnye is beérett.
Iochom István
Háromszék