A gyergyóremetei napközi 2009-2010-es beszámolója.

Nyomtatás

Hálát adva a jó Istennek megkezdődött a nyári vakáció amit mindannyian vártunk. Tartalmas szép tanévet zártunk és aminek nagyon örülök,  hogy senki nem maradt pótvizsgára, igaz hogy főleg az útósó hetekbe megküzdöttünk a jobb jegyekért.

Ami elszomorít,hogy három gyerekem akik sajnos betegek jövőre kisegítő iskolában kerülnek. 27 gyerek járt nap mint nap I.-IX osztályosak, jó kis összetartó csapatunk van. Együtt tudunk örülni,sírni és dolgozni.Karácsonykor a nyugdíjasokat köszöntöttük egy kis műsorral és magunk készített ajándékokkal. Farsangkor meghívtuk a szülőket ,  eggyütt nevettünk és bohóckodtunk. Húsvétra a Passíót adtuk elő közösen a csutakfalvi csoporttal, mindkét templomba. Anyák napján meghívtuk az anyukákat és nagy örömömre most volt az első alkalom (4 éve) hogy minden anyuka eljött és mindenki boldog volt. Pünkösdkor veszprémi vendégeket fogadtunk és a csutakfalvi csoporttal együtt pünkösdi játékkal és kézimunkáinkkal kedveskedtünk nekik, tőlük pedig sok ajándékot kaptak a gyerekek. Hálás köszönet nekik! Részt vettünk templom és temető takarításba, téli tűzifa elrakásba, szerveztünk mese mondó versenyt, táncolni tanultunk és próbáltuk együtt megoldani a problémáinkat.
A ditrói tanévzáró nagyon szép és jó volt, hála Csaba atyának és a munkatársaknak. Megfogadva Csaba atya tanácsát a nyáron nem akarunk lassú csigáK lenni, így julius 5-dikétől minden hétfőn, szerdán és pénteken fogunk találkozni. Sok programot tervezünk: biciklitúrát a hegyre, a csutakfalvi csoporttal közös kirándulást,játékos tanulást és kézműves foglalkozást. 
Sok szeretettel üdvözlöm Csaba atyát,a munkatársakat és a gyerekeket! Jó vakációt mindenkinek!              
Ferencz Ági   Gyergyóremete