Vendégségben az oroszhegyi Tamási György Szeretetház névadóján

Vendégségben az oroszhegyi Tamási György Szeretetház névadóján

Szombaton délután izgatott készülődés fogadott bennünket Oroszhegyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány napközijében. A gyönyörű hargitai falu apraja-nagyja ünnepre készült, este hat órakor megtelt a templom, a szentmisét Böjte Csaba atya tartotta. A misét követően a napközibe járó gyermekek műsorában gyönyörködhettünk. Miközben a verseket, énekeket hallgattuk, a hátunk mögötti padból halk pusmogást hallottunk. Helybéli idősebb férfiak ültek ott, és minden egyes felcsendülő gyermekhangot azonnal beazonosítottak, kinek a lánya vagy fia. Minden gyermeket megismertek, és mindegyikre egyformán büszkék lehettek, hiszen az ő gyermekeik, az oroszhegyiek felnövekvő nemzedéke mondott éppen köszönetet mindazoknak, akik lehetővé tették számukra, hogy a napközi fennmaradjon.

Minden közösséget jól jellemez, hogyan bánik a gyermekeivel. Oroszhegyen a község lakossága jelesre vizsgázott. Mihály Tiborné Anna és Bálint Gáborné Edit kitartó munkájának köszönhetően sok a helybéli támogató, akik a napközi működésének mindennapjaihoz nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak.

A szentmisét és a gyermekek műsorát követően sor került a – szintén helybéli vállalkozó által készített – új névtábla felszentelésére, majd a metsző hideg szél elől a barátságos, vidám hangulatú napközi otthon falai közé húzódtunk, ahol remek vendéglátásban részesültünk.

Hálásan köszönjük a meghívást, és nagyon sok boldogságban együtt töltött évet kívánunk Oroszhegy gyermekeinek és az alapítvány munkatársainak.

Sződligetről
Soós Gábor és Judit