Szerelemösvény: Petőfi Sándor nyomán

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Jo_Rendezvenyek_a-nagyvaradi-muveszeti-liceum-viic-oszta.jpgNemrég a Nagyváradi Művészeti Líceum VII.C osztálya Mados Andrea magyartanárnő szervezésével részt vett a Szerelemösvény: Petőfi Sándor nyomán elnevezésű tanulmányi kiránduláson.

 
A Szerelemösvény ötlete a Dévai Szent Ferenc Alapítványtól származik, céljai pedig: a magyar kulturális, szellemi és lelki értékek megőrzése, ápolása és gazdagítása; a tiszta szerelmet, a házasságon alapuló egészséges családi élet szépségeit, és annak megtartó erejét követendő példaként mutatni minden magyar ajkú diáknak, fiatalnak, jegyesnek, házasnak, valamint minden érdeklődő zarándoknak. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelmének beteljesedését, szerelem és szeretet egyetemes érzését, a tanösvényt végigjárva (Nagyvárad, Székelyhíd, Nagykároly, Erdőd, Szatmárnémeti, Nagybánya és Koltó érintésével) élhettük meg. Első helyszínünk Nagykároly volt, ahol megtudtuk, hogy Petőfi itt találkozott először Júliával. Itt megcsodálhattuk Lendvay Zoltán nagykárolyi festőművész Szendrey Júliát és Petőfi Sándort ábrázoló festményét a városháza bálterme előtti folyosón. Azt a pillanatot ragadta meg az alkotó, amikor 1846. szeptember 8-án Petőfi először táncolt a leendő szerelmével. Első helyszínünk témája a szerelem volt, és olyan érdekes feladatok vártak ránk, mint az önismeret, az együttműködés próbája, és csapatban dolgozva elkészíthettük a szerelem receptjét.
Örök hűség
Második állomásunk Erdőd, ahol Júlia nevelkedett, és témánk az eljegyzés volt. Itt megismerkedtünk az udvarlás és az örök hűség fogalmával. Kedves osztálytársunk, Soós József Nimród azzal ajándékozott meg minket, hogy felolvasta nekünk Petőfi Sándor Te vagy, te vagy, barna kislyány című versét, melyet 1846 szeptemberében a költő Erdődön írt. Szatmárnémetiben ellátogattunk a Püspöki Palotába, ahol megcsodálhattuk az ide átszállított és itt őrzött oltárt, mely előtt Petőfi házasságot kötött Júliával. Utazásunk következő állomása Koltó volt. Megtudtuk, hogy eredetileg 33 verset írt itt Petőfi, de csak 29 maradt fenn. Témánk a mézeshetek volt, és játékos feladatok megoldásával próbáltunk választ keresni arra, hogy milyen az ideális férfi, illetve az ideális nő. Csapatokban dolgoztunk, verset és dalt írtunk, illetve rajzot is készítettünk. A művelődési házban megtekinthettünk egy kiállítást, és részt vettünk egy Petőfi életéről szóló előadáson.
Nagybányán
Második nap Nagybányára utaztunk, ahol megcsodálhattuk a Fekete Sas fogadót, a történelmi belváros egyik meghatározó épületét. A helyszínen megtudtuk, hogy Petőfi és felesége, Júlia, a mézesheteik helyszínére, a költő számára oly kedves koltói Teleki-kastélyba igyekeztek házigazdájukhoz, gróf Teleki Sándorhoz, amikor kocsijuk tengelye Nagybánya mellett eltörött, és kénytelenek voltak az éjszakát a Fekete Sas fogadóban tölteni. Majd felmentünk a Szent István-toronyba, ahonnan megcsodálhattuk a várost.
Szeretnénk köszönetünket kifejezni két csoportvezetőnknek, Takács Ágnesnek és Mátrahegyi Lászlónak, akik az útvonalon végig tanító jellegű feladatokkal, izgalmas játékokkal felejthetetlen élménnyé varázsolták ezt a tanulmányi kirándulást.
Kedves osztályfőnöknőnket, Mados Andrea tanárnőt pedig arra biztatjuk, hogy a jövőben is szervezzen nekünk hasonló tanulmányi kirándulásokat, hisz csodálatos két napot tölthettünk el a fentebb megnevezett helyszíneken. Az elkészült verset, dalt és rajzot az osztályfőnöki óra keretén belül mutattuk be.
www.biharinaplo.ro