„A szentatya a szeretet nevében jön”

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_59936589_1448097195332140_3317086195699154944_o.jpgBöjte Csaba ferences szerzetes szerint a pápalátogatás után gazdagabb lesz Erdély 

Böjte Csaba páratlan lehetőségnek tartja Ferenc pápa látogatását arra, hogy a székelyföldi, erdélyi magyarság a nagyvilág elé tárja céljait, álmait. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője ezer gyermekkel és eredeti ötlettel készül fogadni a szentatyát Csíksomlyón. Assisi megálló: Böjte Csaba ferences szerzetes és néhány neveltje útban Rómába
Pápai audiencián vesz részt szerdán a Vatikánban gyermekmentő szervezete mintegy harminc neveltjével Böjte Csaba ferences szerzetes, aki a római zarándoklaton Mindszenty József bíboros és Márton Áron erdélyi püspök boldoggá avatásáért is imádkozik. Az audiencián át kívánják adni a szentatyának a gyermek Jézus szobrát, emellett új egyházi ünnep kinyilvánítására is javaslatot tesz az Erdély-szerte gyermekotthon-hálózatot működtető Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Böjte Csabától megtudtuk, arra kérik a katolikus egyházfőt, nyilvánítsa a gyermek Jézus ünnepének a gyereknapot, június elsejét, hogy ezentúl minden évben ezen a napon lehessen köszönteni a gyermekarcú Istent. 
„Azt szeretnénk, ha megújíthatnánk a gyermeki jelenlétet családjainkban, népünkben, mert ha elvész a gyermek a templomainkból, iskoláinkból, az a népünk végét jelenti. Tudom, Isten fontosnak látja, hogy bármi nehézség közepette mi magunk is merjünk, akarjunk jókedvű gyermekként, gyermeki lelkülettel élni” – nyilatkozta lapunknak korábban a ferences szerzetes. Ennek a kezdeményezésnek a jegyében egyébként Csaba testvér ezer gyermekkel, erdélyi árvaházai lakóival fogadja majd Ferenc pápát június elsején Csíksomlyón. Ugyanakkor mivel Jakubinyi György gyulafehérvári érsek a pápalátogatás napjára is kiterjesztette a június 8-ai csíksomlyói búcsút, a két esemény közötti időszakban a Szent Ferenc Alapítvány árvái minden nap a szervezet valamelyik otthonába hívják a hetet a Székelyföldön töltő zarándokokat.
Például Márton Áron szülőfalujába, Csíkszentdomokosra, Kászonaltízre, a Gyimesekbe, ahol naponta tartanak búcsús szentmisét, emellett kirándulnak is. Tündérkertté tenni a szülőföldet Az Erdélyben több tucatnyi otthont, gyermekvédelmi központot, napközi otthont, iskolaházat működtető, dévai székhelyű alapítvány vezetője úgy véli, a katolikus egyházfő közelgő látogatása olyan lehetőség Erdély, Székelyföld számára, amiben eddig soha nem volt része az itt élő közösségnek. Ferenc pápa jelenléte ugyanis ráirányítja a világmédia figyelmét a magyarok lakta régióra, és ha minden jól sikerül, hírüket viszi a nagyvilágba. „Ha a legnagyobb tévécsatornák bemutatják a több százezer vagy egymillió székely ruhás embert, az kiváló alkalom lesz arra, hogy ismertessük álmainkat, céljainkat, és elmondjuk: vagyunk, lenni akarunk. Ezután a világ minden részén rákeresnek majd, hogy kik ezek a székelyek, a figyelem ránk irányul. A fiataljainknak meg kell érteniük: ha Ferenc pápa jónak, biztonságosnak látja ezt a vidéket, akkor nem kell innen semerre elmenni, hanem tündérkertté kell tenni szülőföldünket” – magyarázta a Krónikának Böjte Csaba, akinek alapítványa jelenleg több mint kétezer gyermek számára biztosítja az otthon melegét. 
A ferences szerzetes meggyőződéssel vallja, hogy az erdélyi magyaroknak nem kell elvándorolniuk a jobb élet reményében, hanem szülőföldjükön kell megtalálniuk az elveszett édent, és akkor itt lelnek boldogságra. „Rég hirdetem, hogy itt kell megtaláljuk az aranykort, felépítsük Isten országát, nem a nagyvilágban kell szanaszét koslassunk, hanem jó testvérként össze kell fogjunk, és ügyesen meg tudjuk oldani a problémánkat” – jelentette ki Csaba atya. Gyógyítani az évszázados sebeket A ferences szerzetes nem rejti véka alá, hogy roppant tiszteli, és nagyon bátor embernek tartja Ferenc pápát, többek között azért, mert szívesen elmegy problémák, konfliktusok sújtotta országokba is.
Böjte Csaba szerint az erdélyi magyaroknak figyelniük kell arra is, hogy a szentatya május végén, június elején nemcsak Csíksomlyóra látogat, hanem a román nép számára több vértanút is adó görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint Jászvásárra (Iași) is. Márpedig jól tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek a moldvai csángók.
Csupa olyan helyre teszi a kezét, ahol nekünk fáj. Ez az érintés gyógyító, áldó simogatás, és hiszem, hogy nem feltépni, hanem gyógyítani próbálja az évtizedes, évszázados sebeket. A mennyei atya és a szeretet nevében jön, ezért június elseje után gazdagabb lesz Erdély, Románia, mint azelőtt” – magyarázta a ferences szerzetes.  Iránymutatónak tekintett pápalátogatás Kérdésünkre, miszerint eredményezhet-e megoldást, de legalábbis előrelépést a romániai, ezen belül a magyar katolikus egyház problémái terén a közelgő pápalátogatás, Böjte Csaba alapítványa helyzetét hozta fel példaként.
Felidézte, hogy az 1948-ban államosított dévai kolostort hivatalosan II. János Pál pápa 1999-es bukaresti látogatása nyomán szolgáltatták vissza a ferenceseknek; a Szent Ferenc Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését az épületben. „Tehát igenis egy pápalátogatásnak köszönhetem, hogy megoldódott a dévai ingatlan sorsa. De megemlíthetem azt is, hogy miközben Moldvában soha nem volt magyar szentmise, hogy, hogy nem a jászvásári püspök nemrég jónak látta körlevélben meghirdetni a bákói magyar misét. Hiszem, hogy Ferenc pápa imája ebben is iránymutató” – szögezte le a ferences szerzetes. Szerinte a románoknak is meg kellene érteniük, hogy az együtt élő népek közösen tündérkertté varázsolhatják Erdélyt, Romániát, a Kárpát-medencét,  külön-külön „egymás ellen herregve” azonban pokollá tehetik egymás életét. Éppen ezért Böjte Csaba reméli, eljön az idő, amikor nem csak a magyar, székely adófizetők pénze, verejtékes munkája, hanem a székely és a magyar zászló is jó lesz a többség, a román állam számára, és a bukaresti parlament épületén fog lobogni a székely zászló.
„A pápalátogatáskor rengeteg székely zászlót fognak látni, és milyen szép is lenne, ha ebből az alkalomból Bukarest is nagylelkű döntést hozna, és nem ítélné el azokat, akik nyíltan felvállalják és használják a nemzeti szimbólumaikat” – állapította meg a gyermekmentő Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.
• Fotó: Barabás Ákos
https://kronika.ro