A Dévai Szent Ferenc Alapítvány Romániában, Böjte Csaba ferences szerzetes vezetésével működik. Az alapítvány közel 160 nehéz sorsú gyermeknek ad otthont, magyaroknak és románoknak egyaránt. Itt igyekeznek minden gyermeknek családi hangulatot, nyugalmat, biztonságot és ugyanakkor boldog, vidám gyermekkort teremteni. Az alapítványban 4 éve megalakult a 10-18 éves gyermekekből álló amatőr színjátszó csoport, a Kolostori Kölyökszínház. A most játszott darabban 21-en vannak. A Kolostori Kölyökszínház a színjátszás öröméért alakult és már több száz előadást mutattak be.

Sós Nóra, a horgosi fiatal tanítónő – a Cnesa OMI és a helyi önkormányzat együttműködésének köszönhetően – jelenleg ösztöndíjasként él Déván, nevelőként és rendezvényszervezőként dolgozik a Szent Ferenc Alapítványnál. Ő adta az ötletet, hogy a csapat egy vajdasági körúton vegyen részt. Köszönhetően a szervezőknek és a támogatóknak ez sikerült is, így a megfordultak Újvidéken, Szabadkán, Horgoson, és április 28-án Magyarkanizsán. A magyarkanizsaiak hálásak lehetnek a Jó Pásztor Testvérek Rendháznak, ahol szeretetteljes vendéglátásban részesítették a dévai színjátszókört és a nevelőket.

Magyarkanizsán Michele Paulicelli: ForzaVenite Gente (Gyertek gyorsan emberek!) című előadásuk került színre, amelyet Páll Éva, a Szent Ferenc Alapítvány nevelője fordított magyar nyelvre. Megtudtam tőle, hogy a darabot 30 éve írta a szerző, eredetileg több mint kétórás, ezért kihagytak belőle néhány eseményt, de igyekeztek, hogy a fordítás a lehető legjobban tükrözze az eredeti mű mondanivalóját.

A meghirdetett előadásra, amelyet a Művészetek Háza színháztermében mutattak be, nagyszámú közönség gyűlt össze.

Ez a zenés-táncos darab, mely Szent Ferenc életéről szól, a szokványostól eltérő, éppen ezért megragadta a közönség figyelmét, amelyet a teremben uralkodó csendből érzékelhettünk.A bemutatott többszáz éves történet arra világít rá, hogy mindenkinek megvan a maga igaza, a maga elképzelése az életről, a világról. Ám felmerül a jogos kérdés: szabad-e, merjük-e a saját igazunkat rákényszeríteni másokra és ezáltal átgázol(hat)unk-e rajtuk, személyiségükön, az ő világnézetükön? Ez a kérdés, gondolom, mindannyiunkban mélyen gyökeret vert, miközben élveztük is a tehetséggel megáldott, szívvel-lélekkel játszó színjátszó csapat alakítását, táncát, énekét. Ezt bizonyította a játék végén felhangzó szűnni nem akaró taps.

Egy felejthetetlen estével, élménnyel ajándékoztak meg bennünket!

Teleki Mária