Bővebben: Felmérik az igényeketCsütörtökön a kézdivásárhely-kantai Szentháromság templomban rendezték a Szakképzés határok nélkül elnevezésű program keretében a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai számára szervezett festő-mázoló, illetve panziós-fogadós képzések résztvevői számára az oklevélátadó ünnepséget. A folytatásban a Minorita rendházban tartott sajtótájékoztatón az illetékesek a program általános céljai mellett az ősztől Kézdivásárhelyen induló képzésekről is szóltak.

Bővebben: Böjte Csaba: csak a több szeretet tudná megváltoztatni a világotTöbbek szemébe is könnyeket csalt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes prédikációja vasárnap a petőfitelepi templomban. Ott ugyanis búcsúi szentmise volt, melyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója azt kérte, hogy engesztelődjünk ki és szeressük egymást. Szólt arról is, hogy Trianon nem a mi bűnünk, ezért ideje lenne már a megbocsátásnak.

Bővebben: „Hiszek az újrakezdésben”„Nem vagyok senki zászlóshajója” – szögezi le Böjte Csaba a fideszességét firtatóknak, s közli azt is: nem érzi, hogy mulasztást követett volna el az egyik gyerekotthonában történt visszaélések kapcsán. Mint ismert: nemrég jogerősen 28 évre ítélték az általa vezetett alapítvány egyik nevelőjét a gyerekek ellen tíz éven át elkövetett fizikai és szexuális bántalmazássorozat miatt.

Bővebben: Közösséget formál, összehozza az embereket a hagyománnyá vált Gyermek Jézus-búcsúZsúfolásig megtelt a székelyhídi Szeplőtelen fogantatás római katolikus plébániatemplom június 11-én, a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta misén, amely idén is nyitánya volt az évekkel ezelőtt meghirdetett, s azóta évente megszervezett Gyermek Jézus-búcsúnak.

Bővebben: A balliberális kurzus leszámolása Böjte CsabávalA gyűlöletőrjöngés és karaktergyilkosság-sorozat Böjte Csaba ellen legalább annyira méltatlan, amennyire mindennaposakká váltak a közösségi lincselések az elmúlt évtizedben. A ferences rendi szerzetes még felelősséget is vállalt az általa felügyelt árvaházban történt többrendbeli gyermekmegrontásért – annak ellenére, hogy a kurzusa dühödten tagadta bárminemű érintettségét, s hogy a román állam rendőrségi és bírósági eljárása nem talált okot az orbáni illiberalizmussal számos téren szimpatizáló pap számonkérésére, a baloldali meg a liberális véleményformálók és felhasználók mégis megszállottan mantrázzák Böjte Csaba bűnrészességét a rettenetes cselekményekben.