Sárospatakon rendezték meg az Egri Főegyházmegye zarándoklatát

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_sarospatakon.jpgMintegy háromezren vettek részt Sárospatakon a pünkösdhétfői egyházmegyei zarándoklaton. Ternyák Csaba egri érsek május 7-én Egerbe, a bazilika felszentelésének évfordulójára, május 16-án pedig Szent Erzsébet szentté avatásának emlékünnepére Sárospatakra várta az Egri Főegyházmegye híveit.

 

A világ egyik legnépszerűbb szentje, az 1235. május 26-án szentté avatott Szent Erzsébet tiszteletére szülőhelyén, Sárospatakon évente megemlézeknek a királylány áldozatvállalásban, hitben, kitartásban gazdag életéről.
A régi alapokon, 1492-ben elkészült háromhajós csarnoktemplom közelében az I. András király által építtetett kis körkápolna alapfalait találjuk. A mindössze hét méter belső átmérőjű tér csendjében állva elgondolkodhatunk, vajon milyen lehetett az a szertartás, amelyen II. András király és Gertrúd királyné leánygyermekét, a későbbi Szent Erzsébetet 1207-ben e helyen a keresztvíz alá tartották.
S ha alig huszonnyolc évet lépünk előre az évek sorában, már megtudhatjuk – az írások szerint –, hogy miképpen történt Lajos thüringiai fejedelem özvegyének ünnepélyes szentté avatása a perugiai domonkos kolostorban, ahol hét évvel korábban Assisi Szent Ferencet is oltárra emelték.
A rendezvénysorozat egyik leglátványosabb része a hagyományőrző csoportok bemutatója volt, valamint a kétszáz jelmezes misztériumjátéka és kosztümös felvonulása, amelynek során a jóságáról, szeretetéről ismertté vált szent életének egy-egy epizódját elevenítették fel. Mint Szabó Irén egyházközségi intézményvezető elmondta, ezeknek a programoknak az a céljuk, hogy közelebb hozzák Szent Erzsébet személyét azokhoz a vendégekhez is, akik nem kötődnek az ünnep vallási tartalmához.

A mintegy háromezer, részben regisztrált, részben csak érdeklődőként vagy turistaként az ország számos településéről érkező zarándok jórészt elfoglalta a várfal tövében, a Vízikapunál felállított szabadtéri oltár előtti hatalmas teret. A pünkösdhétfői szentmisét Ternyák Csaba mutatta be az egyházmegye papságának koncelebrálása mellett. Szentbeszédében az egri érsek kiemelte, hogy az irgalmasság szentévének és az egyházmegyei zarándoklatnak az igazi célkitűzése, hogy „Isten jóságos irgalmán elmélkedve, arra újra és újra hálásan rácsodálkozva, új lendületet vegyünk a mindennapokban”. Mit jelent irgalmasnak lenni? – tette fel a kérdést. „Kilépni saját világunkból, észrevenni a másik embert, és őt szolgálni” – folytatta, majd hozzátette: „Vállaljuk fel az irgalmas szamaritánus küldetését környezetünkben, családunkban, barátaink körében, egyházközségünkben, munkahelyünkön... Tegyünk mindent türelemmel, jóságosan, szinte észrevétlenül, hivalkodás, tolakodás és kérkedés nélkül.” Végül arra hívta fel a hívőközösség figyelmét, hogy higgyenek a Szentlélek meglepetéseiben.
A főpásztor a homília végén bejelentette, hogy a közeli napokban Böjte Csaba kezdeményezésére Nagyváradra viszik, s ott átadják Böcskei László nagyváradi püspöknek és Csaba testvérnek Szent Erzsébet ereklyéjét, hogy erdélyi testvéreinknek, nemzettársainknak is utat mutathasson az Árpád-házi királylány példája.
A szentmise záró áldása után a papság és a zarándokok sokasága a szent ereklyéjével körmenetben vonult végig a bazilikáig, ahol az érsek megáldotta és útjára bocsátotta a Szent Erzsébet-úton felkerekedő harmincöt zarándokot. Ők gyalogosan, tizenegy település érintésével, szakrális helyek, a hegyekben található kolostorromok felkeresésével öt nap alatt teszik meg a Sárospatak és Kassa városa közötti 106 kilométeres utat. Sokan közülük már többször is megjárták a fáradságos távot, számtalan lelki és kulturális élménnyel gazdagodva.
„Ha a lelke ott van az embernek, akkor a teste viszi” – fogalmazza meg tapasztalatát Szojka Teréz miskolci zarándok. Ő éppen hogy hazatért a csíksomlyói búcsúból – ahova több társával együtt gyalogosan jutott el –, máris útra kelt, hogy a Felvidéken is képviselje magyarságát. Hasonlóképpen gondolkodik Venczel Ilona is, aki férjével együtt már második alkalommal vesz részt a Kassára vezető zarándoklaton. Kérdésemre, hogy miképpen, milyen eredménnyel sikerül az úton szerzett élményeit átadnia szűkebb és tágabb környezetének, egy statisztikai adattal válaszol: „Érdről tavaly öten vettünk részt a zarándoklaton. Év közben többeknek beszéltem az itt szerzett tapasztalatokról. A hallottak hatására némelyeknek felcsillant a szeme, s talán ennek az eredménye, hogy az idén már kilencen vagyunk” – mondja mosolyogva. „2011-ben akkor érkeztem meg az El Caminóról, amikor megnyílt a Szent Erzsébet-út, s azóta évente végigmentem rajta” – kapcsolódik beszélgetésünkbe Vadkertiné Kőrősi Anna. Elmondja, hogy az idén részt vett az út tavaszi nagytakarításában is, mert részben a természeti, részben az időjárási adottságok szükségessé teszik a jelzések pótlását és az úthibák javítását. El kell indulni, mert közben a zarándok előtt kinyílik a világ, mélyebben megismeri önmagát, a társait, másképpen viszonyul a körülötte lévő, időnként hisztérikus világhoz, s megváltozik a dolgok fontossági sorrendje. Megtanul figyelni – számol be tapasztalatairól.
Valóban... – gondolkodom el szavain, hiszen a figyelem egyúttal közösséget is teremt, a közösség pedig sok mindenben segíthet, megvédhet bennünket, s akkor mi is nekiláthatunk gyakorolni az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, ahogyan ezen a napon Szent Erzsébettől is megtanulhattuk.
www.magyarkurir.hu