Megható film készült Csaba testvérről – A románok szerint is megváltoztatta a világot

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Rolunk_irak_61497882_1397497754.jpgRománia, szeretlek című, virágvasárnapi adásában a Pro TV Böjte Csaba atya évek óta folyó gyermekmentő akciójáról számolt be, meglepő objektivitással és beleérzéssel. Ez érdekes fordulatnak tűnik azok után, hogy pár éve még a román többségű városok vezetői ott tettek keresztbe neki, ahol tudtak.

Húsz éve már, hogy egy ferences szerzetes igazi apja a szegény gyermekek ezreinek, akiknek több tucat árvaházat épített, hogy azok megtapasztalhassák a melegséget és szeretetet, amit otthon nem kaptak meg – hangzott el az adásban. „Én szerzetes vagyok, nincs családom, a családom: ők”, mondta a férfi, és a gyermekekre mutatott.
Húsz éve vágott neki ennek a küldetésnek, amikor napszámra jelentkező gyermekek kopogtattak be a kapuján. Elszomorította a szegénység, ami sütött róluk, és elhatározta, megváltoztatja a sorsukat. „És akkor azt mondtam: miért ne csináljak nekik egy egész éves táborozást, hiszen amúgy sem mennek iskolába, és ősszel szépen beírattam őket az iskolába”, mondja Böjte Csaba.
30 gyermekkel kezdte. Az erdélyi falvakban mindenfelé eljutott a ferences híre, és a papok, iskolaigazgatók, polgármesterek hívni kezdték, hogy náluk is segítsen. Ma több tíz szegény faluban a szerzetes ad otthont a szülők nélkül maradt vagy szegény családból származó gyermekeknek.
Az adásban bemutatták a Nicolae névre hallgató fiút, aki két „párhuzamos világban” él: nappal a ferences szerzetes alapítványának a házában, este pedig az otthoni nyomorban. Ő elmondta, úgy érzi magát, mintha egész évben nyári táborban lenne, a különbség annyi, hogy az alapítvány gondoskodik arról is, hogy iskolába járjon.
A Böjte atya által felvett pedagógusok közt jócskán vannak olyan fiatalok, akik éppen ezekben a központokban nőttek fel. Például Răzvan akkor került ide, mikor elérte az iskoláskort, azóta is itt van, ma pedig úgynevezett családfő (központban dolgozó pedagógus), aki nyolc fiúra vigyáz nap mint nap.
A Pro tévében emellett elmondták, hogyan sikerült Böjte atyának egy egész tömbházat vásárolnia Déván, amelyben ma a „családjai” élnek, és hogyan sikerült pénzt szereznie egy elhagyott hotel megvásárlására Tusnádon, amely ma a kicsik nevetésétől hangos.
Ha valaki elmulasztotta volna a műsort, megnézheti a következő linkre kattintva: http://romaniateiubesc.stirileprotv.ro/emisiuni/2014/sezonul-1/copiii-sarmani-carora-statul-roman-le-a-intors-spatele-cum-au-ajuns-sa-il-aiba-bunic-pe-dumnezeu.html

 

* * * 
Böjte Csaba civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgozott bányászként Balánbányán. A ferences rendbe még a Ceaușescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek.
Székely Hírmondó
erdely.ma

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Nagy kérdés, hogy mire épül egy kapcsolat, egy házasság. Ha az anyagi javak megszerzésére, a testi szépségre, a gyönyörökre, a reprezentálásra, akkor homokra épül. Ahogy telnek a hónapok, évek, előbb-utóbb jönnek a viharok, nekizúdulnak a háznak, és romba dönthetik: jön valaki, aki izgalmasabb örömöket tud kínálni, aki szebb, fiatalabb, kívánatosabb, aki érdekesebb e világi célokat tud mutatni, nagyobb jólétet tud nyújtani, és akkor könnyen le lehet térni a hűség és a szeretet útjáról.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Miért van az, hogy....

Jézus Krisztus szenvedett Poncius pilátus alatt , megfeszítették, meghalt és eltemették
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube