Az új tanévre készülve, szeretettel küldöm a szegedi Juhász Gyuláról elnevezett pedagógus képző főiskolán elhangzott beszédemet.
Szeretettel
Csaba t.
Csaba testvér gondolatai a Mária Rádió, Szövetség az Életért című műsorában.
Bővebben: Nem tudsz úgy adni, hogy ne legyél te gazdagabb...
Ditróból - Szárhegyre, a Tatárdombi megemlékezésre gyalog több száz gyerekkel, az új tanévért, tanárokért, jó jegyekért, azért, hogy a 2019-20 tanéven Isten áldása legyen!! Reményteli tanévkezdést kívánok mindenkinek,
Csaba t.
Isten nevébe ha adunk egy pohár vizet, azt a teremtőnk számon tartja, fölírja? De hova lesz felírva minden ember oly sok szava, jó és rósz tette? Talán pont a mi saját génjeinkbe, a DNS láncunk ki tudja mi mindent hordoz, tart számon? Mi az igazság? Az egyház a tudományos kérdéseket a tudósokra bízta, de azért jó látni, hogy világunk részei szépen összeérnek......
Nem tudom, hogy volt -e valaha ennyi nyaraló, pihenő, üdülő ember a világon, mint most! Az ember ha hosszan megy a városokon, az az érzése, függetlenül, hogy hét elején, vagy hétvégén, reggel vagy este keresi fel a főtereket, mintha mindennap nemzeti ünnep lenne! Az emberek sétálnak, ücsörögnek a teraszokon, beszélgetnek, szopogatják azt a csésze kávécskájukat ráérősen! Igen, szinte folyamatosan valahol ünnep van, falunapok, városnapok, koncertek, táborok, fesztiválok, mindenfelé és mindenféle rendezvények érik egymást!
2019 aug 26-án emlékeztünk meg Úzvölgyében a Szovjet hadsereg 1944 aug 26-i Erdélybe való betöréséről! Itt ezen a gyászos napon, a 11 Székely határőrezred több száz tagja esett el... értük, az itt nyugvó katonák sírjai mellett állva imádkoztunk! A szentmise evangéliumában Keresztelő Szent János lefejezésének a történetét olvastuk fel.... Mt 14, 1-21. Jézus vajon mit tesz egy ilyen tragédia után? Vigasztal, bátorit, lelkesít..... Nekünk is ez a dolgunk, én is ezt próbáltam tenni a Tamás József püspök úr által bemutatott szentmisében elhangzó elmélkedésemben.
Tisztelettel megosztom az ott elhangzó szavakat,
Csaba t.
Minden évben, az iskolakezdést megelőzően kerül sor a gyergyószárhegyi Tatárdombnál arra a közös imádkozásra, ahol a gyerekek számára a közelgő tanévhez Böjte Csaba testvér kér megerősítést. Ugyanakkor ez az alkalom az, amikor a gyergyószéki székelyek megemlékeznek őseik hősiességéről, amely 1658. szeptemberében a Moldva felől betörő, tízszeres túlerőben lévő ellenség legyőzéséhez vezetett.
A kedves Boldogasszony Iskolanővérek 160. Jubileumi Ünnepségére hívtak Szovátára. Az ők által elhívott 250 pedagógusnak tartott szentmisén hangzott el.
Tisztelettel,
Csaba t.
George Abou Khazen, Aleppo Apostoli Vikáriusa a remény sok jeléről beszélt. Felidézte: az iszlámban nincs örökbefogadás, ám ott nagyon sok az árva gyermek, ezért ő javasolta, hogy vezessék be, ami bizonyos feltételekkel, törvényi szabályozással, meg is történt. Többek között elmondta: tanúságtételünk által jönnek rá, kik vagyunk, és hogy sok közös pont van. Hitbéli kérdésekben, tanításban nem érdemes fáradozni, ezek olyanok, mint két párhuzamos világ, nincs közös pontjuk. De az emberség, a család, a béke és még sok téma közös.”
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Nincs olyan reggel, hogy Isten ne indítana bennünket a jóra, a szépre, amikor fölkelünk, nincs olyan rossz tett, amely után belülről ne birizgálna: menj, békülj ki, kérj bocsánatot, kezdd újra! (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Az Ő „kezébe kapaszkodva”
Bővebben...
Mária szeplőtelen fogantatását, istenanyaságát hívő, valló ember számára egy új világ nyílik ki. Mikor Isten tőlem kér valamit, nem azt nézem, hogy mihez érzek magamban fizikai, lelki, anyagi erőt, hanem a Szűzanya példája nyomán, az Ő „kezébe kapaszkodva” képessé válok alázattal, mindig Istenre figyelő lélekkel teljesíteni kívánságát.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Kárpátalján Csaba testvér Antal püspöknél