"Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság!
"Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.”
Jn 8,21-30
„Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11
"Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet."
Jn 5,31
Bővebben: A nagyböjt csendjében mérlegeljük Megváltónk szavait
Ezen a szép szombaton szeretettel hívunk Szászvárosba, a Szent Erzsébet kolostorban működő otthonunk gyönyörű kertjébe egy kis munkára, a szőlőtőkék, a rózsa lugas gondozására, a gyümölcsfák metszésére! A munkát egy hálaadó szentmisével szeretnénk megkoronázni! E szép ünnepen az Isten áldását szeretnénk kérni arra a sok virágra, bokorra, fára ami itt Szászvároson és a többi otthonunk körül virul, ugyanakkor szeretnénk hálás szívvel megköszönni az áldott kikeletet is mely ránk köszöntött - Istennek hála - e gyönyörű tavaszban!
Bővebben: Március 25. szombat, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
A gonoszt, a sötétet nem Isten teremtette. A sötét a fény hiánya, a gonosz a szeretet hiánya. A gonosz lélekben nincs jelen a szeretet, az Isten, mert tudatosan kizárja Őt. Isten senkitől nem vonja meg áldó fényét, mi magunk zárkózunk be a fény elől, választjuk a sötétet. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Az Egyház azt tanítja
Bővebben...
Az Egyház azt tanítja, hogy a Szűzanyát Isten testestől-lelkestől felvette az égbe.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Mikulás járta az otthonokat