"Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.”
Lk 2,22
„Menj haza tieidhez, és mondd el nekik, hogy milyen nagy dolgot művelt az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!”
Mk 5,1
"Isten országa... Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Mk 4,26-34
Megkérdezték, hogy miért készítettünk Déván kápolnát!? A válasz nagyon egyszerű! Az ember soha nem templomot, kápolnát épít, hanem hajót! Noé bárkáját készítjük, mikor Isten és az ember számára otthont emelünk ezen a földön!!
A Szt. Ferenc Alapítvány 2023-ban ünnepli a 30-dik születésnapját. A nagy családunk - mely most már több mint 6000 gyereket, közel 1000 munkatársat és sok-sok unokát, vejet, mennyet, anyóst és apóst számlál, nem beszélve a gyermekeink barátairól, támogatóiról, - imádságból, Isten irántunk lehajló jóságából született. Ezért tizenkét imádságos lelkigyakorlattal szeretnénk hálát adni, megköszönni az elmúlt évek sok-sok csodáját. Minden hónap első hétvégéjét szeretnénk Déván, imádságos összeszedettségben, lelkigyakorlatos csendben tölteni azokkal, akik eljönnek segíteni hálát adni, a Szentháromságnak köszönetet mondani.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
El tudom képzelni, hogy az emberiség nagy fájáról ágak fognak letörni és pusztulnak el – törtek le eddig is a történelem folyamán –, de valamilyen módon ez a szent törzs kihajt. Isten munkálkodik. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A Szűzanya...
Bővebben...
A Szűzanya nem hatalmas prédikációkkal nőtt fel oda, hogy a Mennyek Királynéja legyen.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.