"Jézus kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket."
Mk 2,13–17
"Néhány nap múlva Jézus visszatért.... Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el"
Mk 2,1
Régi nagy álmunk vált valóra azzal, hogy interjút készíthettünk az egyik legkedveltebb magyar emberrel, Csaba testvérrel. Reméljük, olvasóink legalább akkora örömmel fogadják ezt a beszélgetést, mint amekkorával mi készítettük.
Bővebben: A semmiből a végtelen felé - Böjte Csaba nagyinterjú a ma7-en
Az elmúlt vasárnap, amikor a bölcsek látogatására emlékeztünk, még a kicsi Jézusról olvastunk. Egy hét alatt mintegy harminc évet „ugrunk” előre Jézus idejében. Ma már a felnőtt Jézust figyeljük, ahogyan küldetésére készül. Stílszerűen ezzel a vasárnappal zárjuk le a karácsonyi ünnepkört, és elkezdjük az évközi időt.
Bővebben: A Szentháromság ősbemutatója – gondolatok Urunk megkeresztelkedésének ünnepére
- Rólunk írták - Sajtó
- Találatok: 924
Tiszta öröm, másnaposság nélkül – Böjte Csaba az apaságról beszélt
Ne sírjuk vissza az ifjúkori élményeinket, inkább fedezzük fel az aktuális életszakaszunk örömeit – mondta Böjte Csaba a Felelős Szülők Iskolájának programján. Apaságról, felelősségről, gyereknevelésről beszélt, mondandóját most is a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz kapcsolódó történetekkel illusztrálta.
Bővebben: Tiszta öröm, másnaposság nélkül – Böjte Csaba az apaságról beszélt
"Keresztelő János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust."
Jn 1,35
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Hiszem, hogy a mainál sokkal szebbé lehet a világunkat tenni, még sok probléma, szenvedés van, amelyet meg kell szüntetni, hatalmas kapuk előtt állunk, mernünk kellene döngetnünk, feltárnunk azokat. Történelmi szemlélet szükséges, hogy azt is lássuk, honnan jöttünk: milyen óriási távot tett meg az ember ezen a földön. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.