Szent Péter és Szent Pál vezetésével Krisztushoz!

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_Peter-Pal18.jpgEzen a napon nemcsak a történelmi apostolok iránti szeretetünket, hűségünket akarjuk elmélyíteni, felfrissíteni, hanem Jézus Krisztus mai apostolai iránti ragaszkodásunkat, szeretetünket is szeretnénk megujítani, élővé tenni. Szent Péter és Szent Pál mai utódai Ferenc pápa, és Gergely érsek, László püspök itt Erdélyben. Szatmáron Jenő püspök, Bánátban József püspök, Nagyváradon és környékén László püspök az apostolok utóda! Istennek hála nem csak vannak apostolaink, hanem mindannyian olyan nagyszerű emberek, akikre lehet és érdemes is felnézni!

Ezért ez a nap az apostoli Egyházunkhoz való ragaszkodásunk, hűségünk napja is! Az apostolfejedelmek a szeretet parancsát komolyan vették, hűségüket bizonyították, életüket adták Krisztus iránti szeretetből. Ez a mi utunk is, Krisztushoz és az általa meghirdetett Egyház nagyon tömör alkotmányához, a Főparancshoz, az egyetemes szeretet parancsához minden körülmény között hűségesek maradunk!
12.00 Torna - Isten drága ajándéka a testünk, annak életben tartása, - mondhatni karbantartása - mindannyiunk legfőbb kötelessége! Ha saját testedet nem tudod szeretni, gondozni, ápolni, akkor Isten, hogy merne nagyobb dolgokat rád bízni?! Légy tested templomának felelős, jóságos gondnoka, törődj magaddal!

17.30 Virtuális Zarándoklatunkon Nagyszalontára megyünk. E háznak az irányítása átszervezés alatt áll. Még én is kíváncsi vagyok, hogy a jó Isten milyen ajándékot küld ebben az otthonban élő, nevelkedő gyermekeink számára. Bizalommal nézek a jövőbe, mert eddig Isten ajándékaiban soha nem kellett csalódnunk.... Kérlek ti is imádkozzatok a Béke Királynője otthon új elöljáróiért!
18.00 Szentmise a Béke Királynője otthon udvarából. Reméljük, hogy a tehnikánk nem hagy most sem cserben és élő adásban velünk imádkozhatnak távolból  a testvéreink apostolainkért, azért, hogy hivatásokat támasszon az Isten ma is Egyházunk számára!

Az esti szentségimádást fakultatívvá tesszük a nyár folyamán, mivel elkezdtük a készülődést a 2020 -21-es tanévre, ezért a minden esti közös szerenádot nem tudjuk megszervezni! Lássuk tanév közben lesz-e erőnk újjászervezni!? Szívből jövő hálás szeretettel köszönöm Isten nevében mindazoknak a gyermekeknek, kollégáknak az imáját, kik március óta folyamatosan, szépen, estéről - estére imádságos szeretettel virrasztottak a dévai szentélyben! Most csütörtökön lesz Déván, a templomunkban az egész napos örökös szentségimádás, és ezzel a nappal szeretnénk megkoszorúzni e több hónapos imádságos együttlétünket.
Szeretettel várunk benneteket a közös programjainkra, 
Csaba t.
2020. június 29