"Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer."

mt 18,21

Kiengesztelődés, megbocsátás, újrakezdés!? Szabad, lehetséges, vajon a Teremtőnk mit szól ehhez?? Jézus nagyon világosan fogalmaz, mi egymásnak "hetvenszer hétszer", azaz végtelenül sokszor kell megbocsátanunk! Isten végtelenül irgalmas, és mi, ha Isten képére hasonlatosságára születtünk, akkor nem csak meg kell tanulnunk kiengesztelődni, de nap mint nap gyakorolnunk is kell ezt a szép erényt. Van haragosod? Bocsáss meg neki!! Imádkozz, hogy megszülessen a köztetek az áldott béke!

18.00 Szentmise Szentkirályon: Oly sokan ijesztgetnek, untatnak, félelmet gerjesztenek e világban!! Jézus Krisztus a biztatás, a bátorítás Istene!! Azért jött közénk kétezer éve, és a szentmiseáldozatban ma is azért jön, hogy bátorítson, hogy ne féljünk egymástól, de a bennünk lévő sötétségtől, korlátoktól, gyengeségektől se!!

20.00 Rózsafüzér: Tegyek meg mindent, hogy minden egyes nap egy tized rózsafüzér  beleférjen az életembe! Sokszor felgyorsul az idő, látszólag, nincs mikor elvégezni az imát, de te ne alkudj, ne keress kibúvót, legyen időnk az Istenre! 

Szép napot kívánok, 

Csaba t.  

Kép: A Kutyakaparó Csárdában is elmondtunk egy tized rózsafüzért

Petőfi Sándor: KUTYAKAPARÓ

Kivül-belül szomorú csárda ez 

A Kutyakaparó, 

Éhen-szomjan szokott itt maradni 

A jámbor útazó, 

Mert eledelt nem kap, és hogyha csak 

Rápillant borára, 

Megátkozza Noét, hogy szőlőt is 

Vett be a bárkába. 

A kis szobán hosszu vékony asztal 

Nyujtózkodik végig, 

Feldőléstül erőtlen lábai 

Már csak alig védik. 

Amily hosszu az asztal, mellette 

Olyan hosszu a pad, 

Közepe, nem a sok űlés, hanem 

Vénség miatt horpad. 

Átellenben az ágy. Réges-régen 

Lehetett megvetve; 

Lefekünni beléje, nem támad 

Senkinek is kedve. 

Fejét egyik vállára bocsátá 

A pufók kemence, 

Redők gyanánt tisztes agg homloka 

Meg van repedezve. 

Mogorva vén ember itt a csaplár, 

Szavát sem hallani, 

Szájat ő csak azért tart, hogy legyen 

Mivel ásítani. 

Ilyen a csaplár, a vén Dömötör; 

Hát a felesége? 

Ez takaros menyecske lehetett 

Annak idejébe'. 

De az idő a szegény jó asszonyt 

Megviselte rútul, 

Noha ötven, ötvenöt esztendőn 

Még nem igen van túl. 

Boglyas fakó haja beillenék 

Repce-petrencének, 

És melléje mindjárt szörnyü képe 

Madárijesztőnek. 

Ő sem igen beszél; s ha szól, száját 

Szidalomra nyitja, 

Hogy a vármegye a betyárokat 

Már mind kipusztítja; 

Még mikor a világ ezeké volt, 

Ha nem csordult, cseppent, 

De ezek híjával a kereset 

Egészen megcsökkent. - 

Odabenn a Kutyakaparóban 

Így forog a világ, 

Ily szomorún, s az ember vidámabb 

Dolgot kivül se' lát. 

Ablaka csak egy van, és annak is 

Üveg csak a fele, 

Fele pedig ó kalendáriom 

Kitépett levele. 

Pendelyes gyerek voltam még, mikor 

Az az eső esett, 

Mely falának kétharmad részéről 

Levitte a meszet, 

S ami rajta imitt-amott maradt, 

Az egészen sárga, 

S korommal írt furcsa figurákkal 

Van telefirkálva. 

Pózna végén abroncs a cégére, 

Ha véle összevesz 

A szellő, mint az akasztott ember, 

Oly búsan lengedez. 

Jószágból a csaplárnak nem jutott 

Egyéb egy kuvasznál; 

A ház végénél szundikál naphosszat, 

Nem árt, nem is használ. 

És amilyen maga ez a csárda, 

Olyan a vidéke, 

Körülötte a homokbuckáknak 

Se' hossza, se' vége. 

A meztelen homokban alig teng 

Egy-két gyalogbodza, 

Mely fekete gyümölcsét nyaranként 

Kedvetlenül hozza. 

A harangszó a távol falukból 

Meghalni jár ide, 

S az eltévedt madár körülnéz csak 

S odább megy ízibe. 

Még a nap sem süt itt úgy, mint máshol; 

Bágyadtabb sugara, 

Mintha szánakozva tekintene 

Ez árva csárdára. 

A csárdától vagy száz lépésnyire, 

Kopár dombtetőn fent, 

Senki által meg nem látogatva, 

Áll egy régi kőszent; 

Ennek is valaki egy kopott tarisznyát 

Akasztott nyakába, 

Mintha mondta volna: menj isten hírével, 

Mit állsz itt hiába! 

Pest, 1847. január

2021 aug. 12.