Fogalmazzuk meg a saját hitvallásunkat

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_IMG_1734.jpg"Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent"

Lk 13, 10.
Mindannyian egy Istent imádunk, de ennek az egy Istennek, mindannyiunk fejében más és más arca van! A farizeusok szerint az Isten nem tolerálja ha valaki szombaton dolgozik, még akkor sem, ha jót tesz. Jézus Krisztus aki igazából egy a mennyei Atyával, Ő nyilatkoztatja ki az Isten hiteles arcát. Saját életében szavaival, tetteivel, mondhatni megmutatja: "Nézzétek, Én ilyen vagyok."
Nekünk ezt a hiteles Istenarcot kell megismernünk, és a ránk bízott gyerekekkel megismertessük. A csatolt kis képen a gyermek Jézus futballozik, a 9 éves Sánta Kristóf gyermekünk alkotásában. Ezt a képet egy kedves támogatónknak rajzolta, még régebb Kristóf, és amikor a napokban meglátogattam a kedves hölgyet, örömmel láttam, hogy milyen nagy becsben van tartva ez a képbe öntött hitvallás.  Igen, ez a kép egy hitvallás, Kristóf lelkében ilyen arca van Jézus Krisztusnak: jókedvű, a gyermekekhez is közel álló, igazi pajtás,  barát.
Szeretettel biztatok mindenkit, hogy rajzolja le, fogalmazza meg annak az Istennek az arcát aki az ő szívében  él. A pandémia miatt a gyerekek nem járnak iskolába, így mindenütt több idő van, biztassuk a gyerekeket, de saját magunkat is Isten arcának szemlélésére! Rajzban, de akár írásban próbáljuk megfogalmazni a saját hitvallásunkat.

18.00 Szentmise: Ma Szent Mór bencés szerzetes emlékünnepe van.E magyar embert, maga Szent István nevezte ki a pécsi egyházmegye püspökévé. Szent István halála után, a polgárháborúban három püspökségen kívül a többi elpusztult. A három életben maradt püspök közül, Szent Mórra óriási felelősség hárult, királyokat koronázott, a szétvert egyházi hierarchiát újjászervezte, ezért méltó és igazságos, hogy tisztelettel, szeretettel köszöntsük. Kérjük segítségét, hogy a kaotikus világunkban mi is megtaláljuk az utat Jézus Krisztushoz.
20.00 Rózsafüzér: Számomra is meglepő, hogy milyen örömmel, jó szívvel vesznek részt a gyerekeink az esti ima alkalmakon. Nagyon fontosnak látom egyfelől azt, hogy ezek a közös esti imák ne nyúljanak el, ne fulladjanak unalmas pletykálkodásokba, de ugyanakkor ne is váljanak gépies imamalmokká. A gyerekeknek egy tized rózsafüzér és egy negyed órás beszélgetés előtte, utána bőven elégséges, de úgy érzem, hogy szükséges is. Kollégáimat is, de a gyereket nevelő családokat is arra biztatom, ahogy az ételbe rakott só mennyiségét is figyelmesen mérlegeljük, ugyanúgy az imádságra szánt időt is bölcsen osszuk be.
Nagy szeretettel, 
Csaba t.
2021. október 25.