"odament hozzá egy leprás, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Jézus kinyújtotta kezét, megérintette őt, és így szólt: „Akarom, tisztulj meg!” Erre a leprás azonnal megtisztult. Akkor Jézus így szólt hozzá: „Nézd, ne mondd el ezt senkinek se, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl azt az áldozatot, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul a gyógyulásról!”
Mt 8,1-4
Miért kéri Jézus a leprából gyógyult embert, hogy ne beszéljen senkinek a vele való találkozásról? Aki egy leprással érintkezik, az maga is elkaphatja a betegséget, így a közösség védekezésképpen kizárja magából. Jézus ezt tudja, és mégis meggyógyítja, meg is öleli ezt a szenvedő embert. Vállalja a bajban lévő leprással a közösséget, és utána ő is mindenkitől eltávolodva, visszavonul a pusztába.
Sokszor egy bajban lévő emberhez lehajolni, neki segíteni, irgalmas szeretettel vele közösséget vállalni veszélyes dolog. A szentek életében rengeteg ilyen történet van, amikor az Isten nevében segíteni akaró ember nagyon komoly veszélybe sodródott. Sienai Szent Katalin idős betegeket látogat. Egy idős beteg nő, akinek a testén lévő nyílt sebhelyeket ápolta Katalin, azt a hírt kezdte terjeszteni, hogy amikor magán kívül fekszik, akkor őt a szent molesztálja... Nagy botrány lett belőle, amíg ennek az ellenkezője nem igazolódott. Amikor tisztázódtak a vádak, Katalin harag nélkül tovább gondozta a betegeket, köztük az őt megrágalmazó, gennyes sebekkel borított asszonyt is, akit elkísért a haláláig.
Keresztelő Szent János egy rosszindulatú sérült nőt gyóntatott, aki megvádolta őt szexuális zaklatással. Jánost ki akarták zárni az általa alapított Sarutlan Karmeliták rendjéből, de mivel ő nem lépett ki önként a közösségből, ezért hosszú hónapokra bezárták, kenyéren, vízen böjtöltették, sőt a kor szellemében rendszeresen meg is ostorozták. Aztán megtört a vádlója, és a vád mögötti indokot elmondva tisztázta a szentet. Jánost kiengedték és ő papírt ragadott és leírta a börtön csendjében megfogalmazott és fejben kidolgozott költeményeit, a keresztény misztika legszebb verseit. Olvassuk el "A lélek sötét éjszakája" című költeményt, a post végén ott a költemény:
A jószándék, a szeretet nem véd meg az élet nehézségeitől, sőt az elért sikerek, eredmények ránk irányítják a fényt, s így minden hibát, mulasztást rossz szándékkal fel lehet nagyítani, rágalmakkal megtüzdelve fejünkre lehet olvasni. Azok számára, akik a szeretet útjára lépnek, mindez valós veszély, de tudnunk kell, hogy ez is a keskeny, meredek út nehézségéhez tartozik. Jézus a példaképünk, a veszélyt ne kicsinyeljük le, de minden veszély ellenére, nekünk le kell hajolnunk a bajban lévő gyermekekhez, felnőttekhez, hogy Krisztus nevében jóra, szépre tanítsuk őket.
Szeretettel,
Csaba t.
2024. június 28. – Péntek
Vaksötét éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én boldog messze jártam!
Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
biztosan a homályban,
a titkos lépcsőn át utamra térve,
én boldog, messze jártam!
Arcot, ruhát cserélve,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égő láng volt.
Mutatta fényesebben
a délidőben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.
Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesitettél
Vőlegényt kedvesével,
s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!
Neki őriztem eddig,
virágzó keblem neki odaadtam,
álomba szenderült itt,
én egyre símogattam,
cédruslomb hűsítette lankadatlan.
Csipkés oromra surrant
a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,
játszott hajával ujjam,
csak őreá figyeltem,
aléltan már a sebre nem ügyeltem.
Feledtem azt, ki voltam,
fejem Szerelmesem vállára csuklott,
megszűnt, mi volt, mi voltam,
liliomágyra hullott,
elmúlt a gond, és minden vele múlott.