Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének előestéjén egy kedves fiatal pár is eljött a petrozsényi otthonunk kápolnájába, hogy a gyermekekre Isten áldását kérjük. Levente, a dévai otthonunkban nőtt fel, a felesége kisebb testvérei is nálunk voltak. A szentmise után elbeszélgettünk és ők büszke örömmel mutatták be aranyos gyermekeiket, akiket jó volt megismerni, Isten nevében megáldani!!
E szép ünnepen nézzek körül és gondolkozzunk el azon, hogy ki - vagy mi született az én szeretetemből? Mit tudok a jó Istennek büszke örömmel bemutatni? Ha úgy érzem, hogy üres a kezem, ne keseregjek, hanem döntsek tudatosan az élet mellett, vállaljam a szolgáló szeretetet. József nem volt vérszerinti apja Jézusnak és mégis, mint férfi, ő mutatta be a két gerle fókával együtt, a fogadott gyermekét, Istennek.
Szeretettel hívlak 12:30 órától Dévára, szentmisére. Jelképesen hozzál egy gyertyát, amelyet ünnepélyesen gyújtunk meg azokért akikért együtt imádkozunk, akikért a szentmisét is felajánlhatod. A távolból is közel lehetsz, az internet jóvoltából: www.magnificat.ro
E szép ünnepen, én a nagyranőtt családunkért, a gyermekekért, a nevelőkért, és az otthonainkat támogató barátainkért gyújtom meg az oltáron a gyertyát.
Gyertek imádkozzunk együtt,
Csaba t.