Pünkösdhöz közeledve Böjte Csaba ferences szerzetes minden nap, afféle útmutatóként egy lelki ajándékot ajánl figyelmünkbe. A mai: a jámborság.
Folyton a jövőt kutatjuk. Mi lesz velünk, mi lesz a világgal, mi lesz, ha meghalunk, mi lesz tíz év múlva, mi lesz, mi lesz, mi lesz... Közben sokszor elfelejtünk jelen lenni.
Pedig a teljes jelenlét, ha nem a múlton rágódunk és nem a jövőn tépelődünk, alapozza meg a boldogságot. Egy olyan szál, amin, ha haladunk, a fény felé vezet, de ha szorongani kezdünk, elszakad. Amint elkezdünk azon gondolkodni, hogy hova vezet, eltévesztjük az irányt. Vissza lehet mindig találni, de időt veszítünk és küzdeni kell erőseb. A holnap mindig abból épül, amit mostban gondolunk, teszünk, mondunk.
Ahogy Csaba testvér fogalmaz, a jámborság nem gyengeséget jelent, inkább egy csendességet, a belső irány szem előtt tartását.
A jámborság Csaba testvér szerint három fontos dolgot hordoz magában:
- a jóra való törekvést
- a szelídséget
- a felsőbb rend iránti alázatot
Egy belső tűz, ami nem engedi a közömbösséget, a szétesést, reménytelenséget, és nem enged arra várni, hogy majd mások megoldják.
A szelídség is erő, mert erő kell ahhoz, hogy ne a haragot válassza az ember, ne veszekedjen, hanem békét teremtsen.
Az alázat pedig számomra azt jelenti, hogy felismerhetjük, hogy nem mi irányítunk mindent. Az ember nem mindenható és nem is kell annak tűnnie. Ha megengedőek vagyunk, akkor hagyhatjuk, hogy történjenek a dolgok, és észrevehetjük, ami mindig is az orrunk előtt volt talán, és megláthatjuk azt, hogy mi a következő jó lépés.
A mai napra ezt az imát ajánlja Csaba testvér:
„Adj belső tüzet a jóhoz.Adj szelídséget az emberi kapcsolatainkhoz.És adj bizalmat, hogy ne a jövőtől féljünk, hanem képesek legyünk napról napra követni a szeretet útját.”
Dániel Posch
