Vasas Szent Péter ünnepe

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_295847656_6172218056128258_3862482959682627934_n.jpg"Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt.  Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről.  Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!”  Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van.  Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle."

ApCsel 12,7

 

Oly sok ember van megkötözve, vár szabadulásra a láncoktól, a bűnökből, az át nem gondolt beteg kapcsolatokból született kötelékekből. Maga Európa is, talán naivan, vagy át nem gondolva a következményeket, belelavirozta magát egy olyan háborús helyzetbe, amely mindannyiunk lábára láncot vert. Sajnos mi kisemberek érezzük gazdasági, erkölcsi, anyagi értelemben is a mozgásunkat korlátozó láncokat! Az infláció, a gazdasági recesszió mindannyiunkat érint, de a kiélezett konfliktus melyben bárhogyan foglalunk állást erkölcsileg terhel, hisz egy csatatéren nem szerethetünk mindenkit egyformán szabadon!
Ma, augusztus elsején van a vasas Szent Péter ünnepe!  Ezen a napon, az angyal szavára láncaitól szabaduló Szent Péter apostol közbenjárását kéri a keresztény világ.
Szent Péter te magad is voltál lánccal megkötözve, 
Isten kegyelméből megszabadultál! 
Szeretettel kérünk, járj közbe értünk és világunkért, 
hulljanak le rólunk a megkötözés láncai, 
tapasztaljuk meg gondviselő mennyei Atyánk irgalmát,
nyerjük vissza istengyermeki szabadságunkat!   
Isten irgalmát kérve, 
Csaba t.