NYILATKOZAT

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_13450166_515608671965334_1202992301804266181_n.jpgA Dévai Szent Ferenc Alapítványt Magyarországon alapítottuk 2002-ben, elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, iskolák, óvodák, napköziotthonok támogatására. Alapítványunk segítséget nyújt a hátrányos helyzetű gyermekek ellátásában, a beiskoláztatásában, a pályaválasztásban, a szakmai képzésben, számukra munkahelyek létrehozásában. Az alapító okiratban megfogalmazott céljaink között szerepel a gyermekek érdekeinek képviselete, szellemi és szociális fejlődésük elősegítése, védelme.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány kuratóriumának a legfontosabb a rábízott nehézsorsú gyermekek érdeke, hiszen testvérszervezetünk, a Déván 1993-ban alapított Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott gyermekvédelmi házakba azért kerülnek be a gyermekek, hogy a ház munkatársai segítségével otthonra, tanulási lehetőségre, biztonságra leljenek és olyan példát kapjanak, hogy boldog felnőtté érhessenek. 
Mély megrendüléssel értesültünk, hogy a Szent Ferenc Alapítvány egyik munkatársa, a nem jogerős ítélet szerint több rábízott gyermekeket éveken keresztül szexuálisan bántalmazott.  Elfogadhatatlan, hogy a védtelen, rájuk bízott gyermekek sérelmére ez megtörténhetett. A gyermekek fizikai, érzelmi, szexuális bántalmazása súlyos bűntett, melyet kuratóriumunk semmilyen körülmények között nem tolerál.
A bántalmazási esetekkel kapcsolatban a Hargita Megyei Gyermekvédelmi hatóság mindenre kiterjedő, teljes körű vizsgálatot folytatott az érintett otthonokban és a megvádolt és elítélt elkövető kivételével senkit nem marasztaltak el.
A bántalmazást átélt gyermekek sérülései maguktól nem gyógyulnak meg. Ezt a traumát több évig tartó, szakember által nyújtott segítséggel lehet csak feldolgozni. A terápiás munkát a Szent Ferenc Alapítvány elindította, a román gyermekvédelmi hatóságok által javasolt magyarul beszélő pszichológusok segítik a gyermekeket egy hosszabb terápiás folyamatban. Az érintett gyermekek számára a lehető legteljesebb gyógyulásuk megsegítésére érdekében továbbra is biztosítjuk a képzett szakembereket, erre a Dévai Szent Ferenc Alapítvány forrásokat különít el. 
A Magyarországon működő Dévai Szent Ferenc Alapítvány az elmúlt héten létrehozott egy gyermekvédelmi szakmai testületet Dr. Pászthy Bea gyermekorvos, gyermekpszichiáter, pszichoterapeuta, családterapeuta, a Semmelweis Egyetem tanára vezetésével, Dr. Madarassy Ágnes jogász, mentálhigiénés szakember közreműködésével. A gyerekvédelmi szakmai testületbe további tagokat hívtunk meg Romániából és több európai országból. A testület  tagjai a szakmai  munkát önkéntesen végzik. 
A gyermekvédelmi szakmai testület első lépéseként 2022. június 14-15-én Déván kétnapos konferenciát tartottunk a Szent Ferenc Alapítvány házaiban dolgozó házvezetőknek és nevelőknek a gyermekek bántalmazásáról és elhanyagolásáról, a szexuális abúzusról.  Közel hatvan munkatárs vett részt a továbbképzésen. Az újonnan megalakított gyermekvédelmi testületünk egy komplex prevenciós programot dolgozott ki igen rövid idő alatt, mely többek között a nevelők, házvezetők, pedagógusok képzését, a gyermekek felvilágosítását testük védelmével és jogaikkal kapcsolatban, a vétlen munkatársak és az ott élő gyermekek pszichés megsegítését és a Szent Ferenc Alapítvány házaiban érvényes gyermekvédelmi szabályrendszert felülvizsgálatát tűzte ki célul. 
Létrehoztunk egy gyermekvédelmi jelzőrendszert, ahol jelzést küldhetnek a Szent Ferenc Alapítvány házaiban korábban, illetve most nevelkedő gyermekek, az ott dolgozó munkatársak, nevelők, önkéntesek.  A Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. biztosítja az áldozatok és bejelentők számára a teljes diszkréciót az Európai Unió által előírt adatkezelési szabályok figyelembevételével. A küldött jelzéseket gyermekvédelmi szakmai testületünk szakmailag értékeli, szükség esetén kivizsgálják az ügyeket és megoldási javaslatot tesznek, amennyiben szükséges a romániai hatóságok felé megteszik a bejelentést. 
Hiszünk a teljes átláthatóságban, az őszinteségben, a nyilvánosságban. Csak így tudjuk megakadályozni, hogy a Szent Ferenc Alapítvány Erdélyben működő házaiban soha többé ne fordulhasson elő gyermekbántalmazás, szexuális abúzus. 
A gyermekek védelme érdekében azonban szükség van jelenleg nyugalomra, ezért kérjük a tisztelt sajtó képviselőit, hogy adjanak időt őszinte, feltáró munkánkra és biztosítsanak kis csendet ahhoz,  hogy elkezdődhessen az érdemi munka. Egy-két hónap múlva szívesen állunk rendelkezésre, hogy beszámoljunk az eredményekről.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány erkölcsileg felelős a Szent Ferenc Alapítvány házaiban élő gyermekekért, ezért minden segítséget megadunk, hogy soha többé ne forduljon elő ilyen bűntett és a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekvédelmi intézményekben élő gyermekek biztonságos helyen éljenek, fejlődjenek. 

Dévai Szent Ferenc Alapítvány kuratóriuma

Budapest, 2022. július 18.