Itt mindig megélem a szentmise ragyogását

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_mariazarandoklat19.jpgA zarándokvezető a međugorjei ifjúsági találkozóról

Harmincadik alkalommal rendeztek Međugorjéban ifjúsági találkozót augusztus 1. és 6. között. A Mladifest Európa legnagyobb katolikus lelkigyakorlatává nőtte ki magát, nem csak a fiatalok körében. A Vatikán idén engedélyezte hivatalos zarándoklatok indítását is a ferencesek által felügyelt bosznia-hercegovinai horvát kegyhelyre, amelynek Mária-jelenéseit azonban továbbra sem ismerték el.
Müller Márk zarándoklatszervezőt, aki egyben az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papnövendéke, kérdeztük tapasztalatairól, élményeiről.
– Éppen tíz éve voltál először Međugorjéban. Milyen benyomásod van, mi a titka ennek a kegyhelynek?
– Első alkalommal sima résztvevőként érkeztem én is, egy lelkiségi csoport vezetője hívott többször is. Akkor nehéz periódusa volt az életemnek, és azt éreztem, hogy mennem kell. Nagyon sokan arról számolnak be, hogy tényleg van egy belső késztetés, hogy egyszerűen menniük kell; aztán vannak a kíváncsiak, a kíváncsiskodók; vannak a rendszeres visszatérők, illetve a nagy Mária-kegyhelyre járók.
Bár jómagam nem tartozom az utóbbiak közé, az első fesztivál olyannyira nagy élmény volt számomra, hogy azóta csak egy vagy maximum két alkalmat hagytam ki. Mindig a Mladifestre mentem, ami augusztus első napjaiban van, és Urunk színeváltozása ünnepéig tart. A találkozó záróalkalma mindig egy hajnali mise a kereszt hegyén, a Križevacon. Magának a településnek a neve is azt jelenti: „hegyek között”, és tényleg sok nagy hegy veszi körül, köztük a több mint 500 méter magas Križevac. A helyi hívek vitték föl azokat a köveket, amelyekből megépült a csúcsán lévő kereszt Krisztus halálának 1900. évfordulóján, 1933-ban, a rá következő évben pedig XI. Piusz pápa Krisztus keresztjének egy darabját mint ereklyét ajándékba adta a međugorjei híveknek, és ez azóta is benne van a keresztben.
Egy Teréz anyától származó bölcsesség fedi le legjobban számomra Međugorje küldetését: „A csend gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat. A szolgálat gyümölcse a béke.” Hiszen mindig azt kéri a Szűzanya, hogy imádkozzunk, és e kegyhelyen úgy mutatkozik be mint a Béke Királynője.
A Mária-jelenések 1981. június 24. óta tartanak, rá nyolc évre rendezték meg az első ifjúsági fesztivált, amelyen még csak pár százan vettek részt. Ezzel szemben az idei alkalmon, úgy tudjuk, 60–100 ezer fő fordult meg. Egy-egy misén bőven negyvenezer körüli volt a résztvevők száma, a legutolsó teljes napon 750 pap koncelebrált és hatvan pap gyóntatott.
– Mi indított arra, hogy ne csupán résztvevőként, hanem mint egy busz szervezője, lelki kísérője legyél jelen a találkozón?
– Négyen vagyunk barátok, akik ötödik alkalommal szerveztünk együtt utat egy busznyi embernek. Nagyon természetes módon jött ez a szolgálat: egyik jelenlegi társunk, Györgyi keresett új embereket azok helyett, akik vele együtt szervezték az utakat egy-két évig. Mi, hárman, férfiak, Feri, Marci és én, akik mindannyian már jó párszor voltunk a Mladifesten, azt mondtuk, segítünk ebben. Ilyen egyszerűen indult, s őszintén szólva nekem az évek folyamán lett egyre jelentősebb ez az út és a kísérés, s idén volt a legtudatosabb, a leginkább felelősségteljes.
Voltak elmélkedések és imádságok, amiket én vezettem, de az az elvem, hogy mindenki tud adni a másiknak, nem csak a megszentelt életet élő vagy arra készülő, ezért is kértem a társaimat, hogy ők is vezessenek egy-egy részt az elmélyüléseink alkalmával. Amikor keresztutat jártunk a Križevacon, egyik jó barátom fogta egybe a lelki részt, és maguk a résztvevők szentelték meg a keresztút egy-egy állomását saját tanúságtételük, személyes életük, istenkapcsolatuk egy-egy aspektusával. Sokan sírtak, könnyeket fakasztott ez, még a férfiak is elérzékenyültek. Ha egy-két ilyen dolgot megtapasztal az ember egy lelkiségi úton, az már motiválja, szinte nem kérdés, hogy ha bírjuk, akkor csinálni kell.
– A második alkalom volt a Mladifest történetében, hogy a Vatikán helyi képviselője, Henryk Hoser nyugalmazott érsek, különleges apostoli vizitátor jelen volt, és első alkalommal lehetett hivatalosan is zarándoklatot szervezni a találkozóra, amióta a Szentszék ezt májusban engedélyezte. Mit tapasztaltatok, mit jelent ez a fajta nyitás a Vatikán részéről?
– A zarándoklat lehetőségével élve több püspök is jelen volt, többek között a szarajevói bíboros, aki a bosznia-hercegovinai püspöki konferenciának is az elnöke; az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának a titkára; Róma általános helynöke, aki bíborosi rangban van. Nem is volt annyi nap, ahány érsek vagy bíboros ott volt. Amikor a plébános, Marinko Šakota bemutatta őket, nagy ovációval és tapssal fogadta őket a hívősereg, Marinko atyának meg néha tényleg elcsuklott a hangja, annyira sok ima meg nyilván kommunikációs munka van abban, hogy megjelentek ilyen reprezentatív személyek. Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek jó pár éve mindig levelet szokott írni az ifjúsági fesztiválra. Most azt üzente, hogy jövőre mindenképpen szeretne itt lenni; úgyhogy azt dupla ováció követte.
Én ezáltal azt éltem meg, hogy amire eljöttem emberi hívásra, de a Szűzanya meghívására is, az az Egyház által hivatalos formában is kezd elfogadottá válni. Mindez nem azt igazolja, hogy van Mária-jelenés, meg hogy hány van, mert azt valóban folyamatosan vizsgálja a Vatikán, hanem azt, hogy olyan pasztorációs gyümölcsök vannak Međugorjéban, és olyan mértékű lelkipásztori szolgálatra van szükség, hogy az elvitathatatlan. Ez jó gyümölcs, nem valami gonosz vagy emberi találmány. Legalább száz hivatás születik ott évente! És hány fizikai, lelki gyógyulás történik évről évre: a kerekesszékből való felállástól elkezdve a rákbetegség elmúlásán át a családok gyógyulásáig, az élet értelmének megtalálásáig. Ilyenek tényleg tucatjával, százával vannak évente, és idén Hoser érsek atya is megosztott egy csodát a beszédében, hogy egy embernek miként változott meg az élete a međugorjei imádságos légkör, az ottani levegő hatására. Mert ott szippantani lehet a kegyelmet. Nem kell túl sokat csinálni ahhoz, hogy beléd áramoljon valami igazán Istentől való szellemiség, lelkiség, ha nyitott vagy.
– Hogyan zajlik a fesztivál Međugorjében, és ehhez az alapprogramhoz egy buszos zarándoklat szervezői mit tudnak hozzátenni?
– A délelőtt három órája reggeli imából, katekézisből, majd tanúságtételekből áll, házaspárok, egy közösség vagy egyének mondják el, hogyan jutottak el a hitre, hogyan jöttek vissza a halálból az életre. Itt a drogfüggőktől elkezdve a félrecsúszott életeken keresztül mindenféle sors megjelenik. Međugorjéban nagyon meleg van, így déltől 4-ig mindenki eszik, pihen és sziesztázik, akkor újabb tanúságtételek vagy tanítás és tanúságtétel következnek. 6 órakor két teljes rózsafüzért mondunk végig, ilyenkor szinte tele van a tér. 40-50 ezer ember egymás hegyén-hátán, de békében mondja az imát. Utána 7 órakor szentmise, aminél gyönyörűbbet még nem nagyon éltem meg, az ember úgy érzi, a szentmise dicsőítés, ragyogás és Isten imádata. Remekek a prédikációk is, mert jól felkészülnek az atyák.
Ezután szentségimádás van általában vagy valamilyen más szertartás. Van, hogy a gyertyagyújtás szimbólumán keresztül gondolkodunk azon, hogy mi vagyunk a világ világossága. A kereszthódolatkor nyilvánvalóvá lesz, hogy Krisztus keresztje nem a világ botránya számunkra, hanem a dicsőség fája. A Mária-szobrot körmenetben hordozva pedig megmutatják a helyiek, hogyan vezet minket Mária Jézushoz, mert fontos, hogy sosem Máriát dicsérjük önmagában, hanem ő mutat utat nekünk Jézushoz. Ez Mária szerepe, ezért ő az Úr szolgálóleánya. Egyik este pedig a drog- és szenvedélyfüggőségből megszabadulni vágyókat egybegyűjtő Cenacolo közösség tart nagyon-nagyon profi előadást amatőr létére. Profi hangtechnikával, többéves készülődés után mutatnak be egy-egy színdarabot, ami vagy Jézus életéről vagy a hitünk egyes tantételeiről szól.
A helyiek azt mondják: a Mladifest egy program, amire eljössz, vegyél részt minél több mindenen, ne csinálj külön programot. Ezért mi sem a programokat átfedve szervezünk, hanem például azon a délelőttön megyünk fel a Križevacra, amikor nincs semmilyen rendezvény a téren. Tömény ez a program, kilenc óra egy napból, de pikk-pakk elszáll.
– Te most ezen a sokadik alkalmon mit éltél meg?
– Először is azt, hogy nekünk, hétköznapi katolikus, keresztény híveknek sokkal többet kell tennünk a pásztorainkért. A Szűzanya rendre kéri, hogy ne bíráljuk állandóan a papjainkat, hanem lehetőleg egyáltalán ne kritizáljuk őket. Nem megy egyik pillanatról a másikra, de azt kéri a Szűzanya, hogy tiszteljük a felszenteltséget: akármilyen emberi gyengeségekkel küzdenek, próbáljuk a legnagyobb tisztelettel és szeretettel segíteni őket, és elsődlegesen imádkozzunk értük.
Aztán azt, hogy maga az ima fogja meghozni az örömet az imádságban. Át kell menni azon a szakaszon, nyilván többször is az életben, amikor nagyon-nagyon nehéz, de imádkozni kell. És minél többet.
Harmadikként azt mondanám, hogy érdemes megismernünk a Szűzanya felénk mosolygó, vigasztaló édesanyai oldalát, hogy ő az, akihez oda lehet menni, meg lehet ölelni őt lélekben.
Agonás Szonja/Magyar Kurír