Családok Angyala-díj

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_7MB3nbxVBa0L13Vhas.jpegCsaládok Angyala-díjat (Angelus Familiarum) kapott Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt vezetője a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól.

A megalakulásának 10. évfordulóját Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban ünneplő civil szervezet rendezvényén azok vehették át az Angelus Familiarum-díjat, akik „tevékenységükkel, életpéldájukkal a gyermekvállalás, a családalapítás fontosságát és boldogságát” képviselték a nyilvánosság előtt.
Novák Katalin a díjat megköszönve azt mondta, a kormány célja, hogy minden fiatalnak akkor és annyi gyermeke legyen, amikor és amennyit szeretne, ehhez fontos, hogy a kormányzat ezzel a mozgalommal és más hasonló szervezetekkel együttműködjön. Az államtitkár a szülőket hősöknek, angyaloknak nevezte, akik sokat tesznek azért, hogy a magyar nemzet gyarapodó és fiatalodó legyen.
Balog Zoltán szerint „az angyalság, az apaság és az anyaság összetartozik”, mivel a szülők az angyalokhoz hasonlóan nem magukra, hanem küldetésükre, a gyermekeikről való gondoskodásra fókuszálnak. Az „önfeledés” a keresztény hitnek is lényege, aki erre képes, az rá tud csodálkozni társára, gyermekére és a világra – mondta.
Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a szervezet célja a gyerekvállalással kapcsolatos nemzeti minimum megteremtése, amihez az kell, hogy eloszlassák az emberek ezzel kapcsolatos félelmeit, és így megszülethessenek a kívánt gyerekek. Szeretnék, hogy a következő években több 1000 önállóan működő, helyi szervezete legyen a mozgalomnak.
Családok Angyala-díjat ítéltek oda nekik is:
Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus,
Böjte Csaba ferences szerzetes,
Csehi Marianna, a Hungaropharma kommunikációs- és marketingvezetője,
Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó,
Lovasi András előadóművész,
Oberfrank Pál színész-rendező,
Odor Andrea országos vezető védőnő,
Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember,
Révész Bálint, a K&H Bank HR-főosztályvezetője,
Szabó Zoltán, a British Telecommunications ügyvezető igazgatója,
Szűcs Édua grafikus,
Velkey György, a Bethesda Gyermekórház főigazgatója.
A mozgalom vezetői a 10 évente odaítélendő díjakon túl okleveleket adtak át a szervezet számos egykori és jelenlegi munkatársának, támogatóinak, jótevőinek.
A rendezvényen és a díjátadón részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége tortát vág a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ünnepségén. Mellette Skrabski Fruzsina, a szervezet elnöke tartja a tányért.Fotó: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Az ünnepségen mutatták be Borsody István dokumentumfilmjét, amiben a mozgalom mellé álló meghatározó személyiségek mondják el a gondolataikat családalapításról, gyermeknevelésről, az alapítvány munkájáról. Az MTVA archív felvételeit is felhasználó filmben megszólal Kopp Mária, a mozgalom létrehozója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének egykori igazgatóhelyettese, akinek az a megállapítása, hogy „a magyar családok több gyermeket szeretnének, mint amennyi aztán megszületik”, a mozgalom jelmondata lett. 
Fotó: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
(MTI)/https://444.hu