Toró Tibor kutatási igazgató a nagyvilágban élő erdélyi magyarokról

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_balvanyostobo.jpgSzinte lehetetlen felmérni, hány erdélyi magyar élhet a nagyvilágban. Ugyanakkor a körükben nemrég végzett nagyszabású, online kérdőíves kutatásból kitűnik, hogy minél hosszabb a kint eltöltött idő, annál inkább csökken azok száma, akik gondolkoznak a hazaköltözésen – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Toró Tibor kolozsvári politológus, szociológus. A felmérést végző Bálványos Intézet kutatási igazgatója szerint fontos lenne, hogy a hatóságok regionális szinten is kidolgozzanak hazacsábító programokat, amelyekkel leginkább a fiatalokat érdemes megcélozni. 

– Csaknem 1800 kitöltött online kérdőív alapján összegezte a Bálványos Intézet a nagyvilágban (nem Magyarországon) élő erdélyi magyarok körében végzett, komoly előzmény nélküli kutatásának eredményeit. Azonban még az érdekességek elemzése előtt felmerül a kérdés: arról vannak becslések, hogy hányan lehetnek? Tudományosan csak az első generációs kiköltözöttek tekinthetőek külföldön élő erdélyi magyarnak, vagy mondjuk a kint született, de nyaranta több hetet az „őshazában” töltő gyermekük is?
– Az identitással kapcsolatos kutatásokban vita tárgya, hogy ki tartozhat egy adott csoporthoz, hiszen ez lehet egy külső vagy belső kategorizálás eredménye is. Ha az utóbbiból indulunk ki, akkor mindenki, aki erdélyi magyarnak tartja magát, annak tekinthető, még ha nem is született Erdélyben, vagy nem tud magyarul. Más értelmezések viszont szűkebben értelmezik a kérdést, és valamilyen objektív elemet is csatolnak a hovatartozáshoz. A bevándorlás szempontjából viszont kizárólag azok lesznek relevánsak, akik Romániában születtek, és erdélyi magyarnak vagy magyar anyanyelvűnek vallják magukat. Az ő leszármazottaik részei lehetnek a nagyobb erdélyi magyar közösségnek, azonban számszerűsítésük kvázi lehetetlen.
Visszatérve arra a kérdésre, hogy hányan lehetnek: nem tudok válaszolni. Az eddigi kutatások, illetve a rendelkezésünkre álló nyilvános adatok alapján aránylag jól meg lehet mondani, hogy hány erdélyi magyar bevándorlóról beszélünk jelenleg Magyarországon, azonban arra vonatkozó kutatások nincsenek, hogy mekkora a más országokba kivándorló erdélyi magyarok száma.
Ennek becslését az nehezíti meg, hogy a romániai kivándorlási adatok nagyon pontatlanok (nagyon sokan azok közül, akik életvitelszerűen külföldön élnek, de nem jelentkeztek ki hivatalosan az országból, nem jelennek meg kivándoroltként), míg a célországok esetében legalábbis regionális bontásban kellene vizsgálni a bevándorlók születési országának adatait. Ez alapján legalábbis becsülhető lenne, hogy a magyarlakta területekről hányan és hova vándoroltak ki. Látkép a nagyvilágban élő erdélyi magyarokról A nagyvilágba kiköltözött erdélyi magyarok mintegy negyede nem zárja ki, hogy valamikor a közeljövőben visszatér Romániába – derül ki a Bálványos Intézet nagyszabású, hiánypótló kutatásából. 
– Bár a felmérés nem reprezentatív, számos olyan érdekes mozgatórugóra, viszonyulásra világít rá, amelyek a külföldre emigrált erdélyi magyarokat jellemzik. Talán a legfontosabb: mintegy negyedük nem zárja ki, hogy valamikor visszatér Romániába. Ez alacsony, átlagos vagy magas aránynak számít kelet-európai vagy összromániai viszonylatban, illetve a magyarországi magyarok mintájával összehasonlítva?
– Az igazság az, hogy nem hasonlítanám más országok vagy akár más csoportok eredményeihez, mert ez a kérdés – hasonlóan a kivándorlási szándékot mérő kérdésekhez – egy diszpozíciót vizsgál, ami azt jelenti: attól, hogy valaki nem zárja ki, hogy hazajön, még nem jelenti azt, hogy ez ténylegesen meg is fog történni. Továbbá – az online kérdőív hátrányaiból adódóan – megtörténhet, hogy nagyobb arányban értük el azokat, akik valamivel erősebb kötődést éreznek Románia iránt. Amit viszont kiemelnék a kérdéssel kapcsolatban: a vizsgálatunkból kitűnik, hogy a kint töltött idővel csökken azok száma, akik gondolkoznak a Romániába való hazaköltözésen, és növekszik azok száma, akik mérlegelik a Magyarországra való költözést. Ez arra is rávilágít, hogy a Romániához való kötődés inkább az itteni kapcsolathálóval függ össze, amelyik idővel gyengül vagy eltűnik, míg Magyarország a kulturális sajátosságokból adódóan is hazává válik. Tervezi-e, hogy a jövőben visszaköltözik Romániába vagy Magyarországra?
– Válaszok háttérváltozók szerint (százalék) 
– A megkérdezettek mintegy 60 százaléka egyáltalán nem tervez azzal, hogy haza, netalántán Magyarországra költözzön. Ennek csupán gazdasági-jóléti magyarázata van? 
– A gazdasági-jóléti magyarázat mindenképpen fontos tényező, azonban az is látszik, hogy Románia mint ország – a benne élő embereket leszámítva – nem ad sokat azoknak, akik elmennek. Amikor pedig ezek a személyes kapcsolatok (barátok, ismerősök, család stb.) gyengülni kezdenek, vagy eltűnnek, akkor a visszaköltözés is kevésbé válik vonzóvá. Továbbá egy releváns kérdés, hogy milyen integrációs stratégiát választ egy-egy személy: inkább az ott élőkkel próbál barátkozni, és minél hamarabb integrálódni, vagy valamilyen formában megpróbálja fenntartani, illetve felépít valamilyen viszonyt Magyarországgal, esetleg megtartja kapcsolatát Romániával.
– Éppen erre is rákérdeztek: milyen mértékben építenek ki egy „kis magyar világot” maguk köré az elvándoroltak. A válaszokból azonban az tűnik ki, hogy a külföldön élő erdélyi magyarok inkább „őshonos” helyiekkel barátkoznak. Mi lehet ennek az oka? Milyen gyorsan „kopik” az (erdélyi) magyar identitás odakint?
– Nem állítható ilyen élesen szembe a két szempont. Átlagosan tényleg nagyobb hangsúlyt fektettek az „őshonos” lakosokkal való barátkozásra. Ugyanakkor a válaszadók körülbelül egyharmada mondta azt egyértelműen, hogy inkább nem magyar célországbeli állampolgárok társaságát keresi, de a másik oldalon elmondható, hogy körülbelül ugyanakkora azok aránya is, akik fontosabbnak tartják, hogy magyarok társaságot építsenek maguknak. A maradék pedig nem tett különbséget a két stratégia között. Mi ugyanis azt mondtuk, hogy ez két stratégiát fed. Egyesek inkább integrálódni szeretnének, mások pedig hangsúlyosabban egy úgynevezett magyar „diaszpóraidentitást” építenének. Ugyanakkor országonként és társadalmi háttérváltozók szerint is különbözik, hogy ki mit szeretne inkább. Úgy tűnik, hogy a régebbi célországokban, mint mondjuk Kanada vagy Svédország, a diaszpóraidentitás építése valamivel jellemzőbb, míg Nagy-Britanniában, Hollandiában vagy Svájcban az egyéni integrációnak van nagyobb keletje. Ha korcsoportok szerint vizsgáljuk a kérdést, az is látható, hogy azoknak, akik régebb óta kint élnek, fontosabbá válik, hogy magyar közegben is mozogjanak, míg azok, akik frissen kerültek ki, inkább az integrációt helyezik előtérbe. Egy másik érdekesség, hogy az integrálódási szándék lényegesen magasabb a felsőfokú vagy posztgraduális végzettséggel rendelkezők között. 
– Milyen arányban képviselteti magát a legnagyobb erdélyi tömbmagyar vidék, a Székelyföld az elvándoroltak körében?
– A válaszadók 37 százaléka Kovászna vagy Hargita megyét adta meg utolsó romániai lakhelyként. Mivel azonban a születési településre, valamint az utolsó településre adott válaszok hiányosak voltak, nem tudtuk megrajzolni, hogy a válaszadóink közül ténylegesen mennyien származnak a Székelyföldről. A 2011-es népszámlálási adatok alapján az erdélyi magyarok körülbelül 34 százaléka él Hargita és Kovászna megyében. Ehhez a számhoz viszonyítva valamivel felülreprezentáltak az innen származók a válaszadóink körében, azonban nem lényegesen nagyobb ez az arány. Sokkal érdekesebb viszont, ha korcsoportok szerint vizsgáljuk a kérdést. Ez alapján jól látható, hogy a kint élő erdélyi magyar fiatalok majdnem fele Székelyföldről származik, míg ez az arány az idős korosztály esetében alig éri el a 25 százalékot. Mondjuk érdemes lenne ezt a kérdést megvizsgálni mélyebben, ám első ránézésre ez azt jelenti, hogy a székelyföldiek körében magasabb az elindulási, de a visszaköltözési hajlandóság is. Utolsó romániai lakhely korcsoportos bontásban
– A válaszadók szinte egyáltalán nem számítanak a romániai (vagy magyarországi) hatóságok segítségére, ha gondjuk akad. Közrejátszhat ebben az is, hogy a bukaresti hatalomnak, illetve a helyi szerveknek nincs életképes, legalább elgondolkodtató hazacsábító programjuk? Egyáltalán milyen intézményes eszközökkel lehetne hazatérésre bírni legalább azokat, akik gondolkodnak rajta?
– Ez szerintem összetett kérdés. Egyrészt az látható, hogy a külföldön élő erdélyi magyarok elégedettek az általuk választott új ország intézményrendszerével, bizalommal fordulnának hozzá, ha bajba kerülnének. A romániai intézmények ilyen szempontból tényleg nem tudnak túl sokat nyújtani, hiszen az állam alig foglalkozik a diaszpórával, és ha meg is szólítja őket, a magyarok ritkán érezhetik megszólítva magukat. Másrészt viszont fontos lenne, ha regionális szinten is lennének ilyen elképzelések, hiszen a Székelyföld vagy a magyarok által uralt települések számára is kulcskérdés, hogy hány embert tudnak visszacsábítani. Sepsiszentgyörgynek, Csíkszeredának vagy Székelyudvarhelynek alapvető érdeke lenne, hogy minél több ember hazaköltözzön azok közül, akik külföldön vállalnak munkát. A munkaerő hiánya a Székelyföldön is mind nagyobb és nagyobb, és a ditrói eset megmutatta, hogy a hiányzó munkaerő bevándorlókkal történő helyettesítése nagyon rögös és veszélyes útnak mutatkozik. Sepsiszentgyörgy például több programmal is próbálkozott ezen a téren. Egy nemzetközi migrációs projekt keretén belül látszott, hogy médiakampányt szervezett a hazaköltözés érdekében és különböző kedvezmények bevezetésében is gondolkodott. A mi adataink azt mutatják, hogy ezek akkor lehetnek valamelyest hatékonyak, ha a fiatalokat célozza meg, akik kevesebb mint tíz éve költöztek el Romániából. Ezután már lényegesen csökken az emberek visszaköltözési hajlandósága.
Páva Adorján
www.kronikaonline.ro