„Készíts fel, Uram, mindarra, amit az új esztendőben tartogatsz számomra!”

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_imakezek21.jpgBarsi Balázs OFM újévi imádsága

Fölséges és dicsőséges Isten, hálát adok ma Neked minden kegyelmi adományodért, mellyel a most véget ért esztendőben üdvösségemet munkáltad. Nemcsak az egészen nyilvánvaló jeleket köszönöm, hanem mindent, jót és rosszat egyaránt, mert minden mögött a Te szereteted van, és mindent felhasználsz azok javára, akik szeretnek Téged.
Köszönöm, hogy megteremtettél, hogy élhetek, hogy tudhatok Rólad! Bocsásd meg nekem, hogy az elmúlt évben oly sokszor hálátlanul elfeledtem megköszönni szereteted ajándékait, érzéketlenül elutasítottam közeledésedet, és a Te utad helyett az önzés, a bűn, a kárhozat útját választottam.
Az új esztendő kapujában a magam és az egész föld minden emberének minden nyomorúságával állok Eléd: könyörülj ezen a békétlen világon! Áraszd ki békességedet, és megtestesülésed szent titkának örömével vigasztald meg ezt a szegény, elkeseredett és ezért erőszakos emberiséget. Bárcsak minden ember tudná, hogy egyedül Te vagy a jövője, Te vagy a reménye, Te vagy az egyetlen és utolsó lehetősége!
Készíts fel, Uram, mindarra, amit az új esztendőben tartogatsz számomra! Szeretném magam egészen átadni Neked. Foglald le egészen értelmemet, hogy állandóan a Te gondolataid birtokában legyek! Foglald le akaratomat, hogy ne akarjak mást, mint Téged és szent parancsaidat! Foglald le emlékezőtehetségemet és fantáziámat, foglald le szenvedélyeimet és vágyaimat, tudattalan világom általam sem ismert ősi erőit!
Foglald le testemet-lelkemet, emberi kapcsolataimat, munkámat és pihenésemet! Foglalj le egészen magadnak engem!
Ámen.
Forrás és fotó: Ferencesek.hu
Magyar Kurír