A csíksomlyói búcsút is érintő fontos lazításokról döntött a kormány

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_2_1_02.jpgA vészhelyzetet ismét meghosszabbították 30 nappal, de jó híreket is kaptunk.

A kormány ismét meghosszabbította újabb 30 nappal a vészhelyzetet, a frissen elfogadott rendelet pedig egy fontos lazítást hoz: eltörölték a búcsúk és zarándoklatok szervezésére vonatkozó tiltást, így például
lehetővé tették a május 22-ei csíksomlyói egyházi esemény megszervezését szélesebb tömegek számára,
persze a közegészségügyi szabályok betartásával. Az eddig hatályos szabályzat szerint a pünkösdi búcsút egyházi rendezvényként szervezhették volna meg, amelyen csak a helybéliek, tehát kizárólag a csíkszeredaiak vehettek volna részt – ezt a szigorítást eltörölték. Az új feltételekről a vallásügyi államtitkárság és az egészségügyi minisztérium ezután hoz döntést.
Ezen kívül Raed Arafat, a katasztrófavédelmi hatóság vezetője bejelentette,
teszt jelleggel lehetőséget biztosítanak nyitott kulturális és sportesemények megszervezésére
– ezekről esetenként döntenek majd az illetékes minisztériumok –, de ezeken a rendezvényeken kizárólag azok vehetnek részt, akik
megkapták mindkét oltást, felmutatnak egy 72 órán belül készített negatív PCR-tesztet, vagy egy legtöbb 24  órája készült antitest-tesztet,
vagy minimum 15 napja átestek a koronavírus-fertőzésen.
Közben az elmúlt 24 órában megdőlt a napi oltásrekord: a friss jelentés szerint 103 937-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinák valamelyikét, igaz a beoltottak több mint fele az emlékeztető miatt tért be az oltóközpontba. Ezzel a számmal most ott tartunk, hogy 2 366 308-an mindkét oltáson túl vannak, és összesen 3 629 484-en kaptak legalább egy dózist.
A számok azt mutatják, ezzel a tempóval június elsejéig lazán el lehet érni az ötmillió beoltottat. Hétfőn az is kiderült, amint megérkezik az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását, Románia elkezdi a 12–15 éves gyerekek beoltását, természetesen szülői engedéllyel.
www.foter.ro