Négy erdélyi egyházmegye hitoktatással kapcsolatos ügyeiről tanácskoztak

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_zoombeszelgetes21.jpgA gyulafehérvári, a nagyváradi, a szatmári és a temesvári egyházmegye tanfelügyelői és módszertanért felelős hitoktatói találkoztak az online térben október 11-én. A gyűlést Böcskei László nagyváradi megyéspüspök hívta össze.

A megbeszélésen részt vett Kovács Gergely gyulafehérvári érsek és Kovács Zoltán, a román kormány Kisebbségi Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet kabinetigazgatója is.
A püspöki és érseki köszöntők után egy zenés videót tekintettek meg a résztvevők, amely a hitoktatók február 4. és augusztus 5. között zajlott hétállomásos online szentségimádási láncáról készült. Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hangoló, püspökök által vezetett programsorozatba sok hitoktató és több száz diák kapcsolódott be.
Élénk érdeklődés követte a hittan.ro honlap által meghirdetett három pályázatot is, ezek nagyon sikeres és a diákság lelki fejlődése szempontjából értékes programok voltak. A szervezőket arra motiválja ez, hogy az idei tanévben újabb pályázatokat hirdessenek a hittanosok számára.
A hitoktatói összejövetelen szó eset arról, hogy a mostani tanévben három új tankönyvet – a III., a IV. és a VIII. osztályost – vehettek kezükbe a diákok, így az elemi és gimnáziumi ciklus minden évfolyama már új, a kompetenciaalapú tanterv alapján szerkesztett könyvekből tanulhat.
A romániai Oktatási Minisztérium képviseletében jelen lévő Kovács Zoltán elmondta, hogy intézménye felé határozottan pozitív vélemények érkeznek a katolikus hittankönyvekről. A tankönyvcsaládhoz külön is gratulált, kiemelve, hogy a katolikus az egyedüli magyar felekezet az országban, amelyik ezt a frissítést elvégezte. Van olyan felekezet, amelyik egyáltalan nem írt tankönyveket, és olyan is, amelyik csak néhányat adott ki. A folytatás sajnos még – az új tantervek megjelenése miatt – akadozik, így a IX–XII. osztályosok egyelőre a régi könyvekből tanulnak. Ezekhez az idén módszertani segédletek készültek.
A megbeszélésen szó esett a tanári továbbképzések – elsődlegesen a Bolyai Nyári Akadémia és az Országos Magyar Továbbképző Központ által szervezett kurzusok – kérdéséről is. A részvétel növelése érdekében a jövőben a szervezők nagyobb hangsúlyt helyezne az igényfelmérésre.
A négy egyházmegye hitoktatási ügyének felelősei beszélgettek arról is, miként tudnak hozzájárulni a Keresztény Szó havilap nevelésre fókuszáló lapszámához és a hittan.ro felületeinek szerkesztéséhez, emellett érintették a Ferenc pápa által néhány napja elindított új szinódusi út hitoktatást megújító lehetőségeit is. Utóbbi részletesebb elemzésével a következő találkozón fognak foglalkozni.
Forrás: Ozsváth Judit/Romkat.ro
Fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír