„Akikben a megfeszített Krisztust látják”

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_Ferencpapaorvosok19.jpgEllenállni a kiselejtezés kultúrájának, megóvni a kiszolgáltatott emberi életet, méltósággal segíteni a fejlődő országoknak, oltóanyaggal ellátva őket – többek között erről beszélt Ferenc pápa az Opus Dei által alapított Università Campus Bio-Medico római katolikus orvosi egyetem vezetőségének, akiket október 18-án, hétfőn audiencián fogadott a Vatikánban.

Az orvoslásban lényeges, hogy a beteg személyt a maga teljességében gondozzák, ápolják, és hogy az embert előbbre helyezzék a betegségnél. A 2015-ben alapított római katolikus orvostudományi egyetem Boldog Alvaro del Portillo tanítását követve erre törekszik, amit Ferenc pápa nagyra értékelt beszédében.
A Szentatya az intézmény vezetőihez fordulva kiemelte: a gyógyítás, a tanítás és a kutatás terén egyaránt a személyközpontúság jellemzi egyetemüket, ahol ismerik a páciens személyes történetét, baráti kapcsolatba lépnek vele, a lelkét is ápolják.
Az emberszeretet – különösen a törékeny egészségűek iránt, akikben a megfeszített Krisztus képét látják – a keresztény látásmódhoz tartozik, és ezt soha nem szabad veszni hagyni.
A másik fontos szempont a kizárólagos haszonelvűség elutasítása, amely nem egyeztethető össze a keresztény etikával, miként a kiselejtezés kultúrája sem. Nem fogadhatjuk el, hogy vannak méltó és méltatlan életek, és ez utóbbiaktól megszabadulunk, mert már nem termelnek profitot, nem hajtanak hasznot a társadalomnak. Sajnos ebben a légkörben élünk, de fel kell lépnünk a kiselejtezés kultúrája ellen – figyelmeztetett a pápa. – Minden egészségügyi intézményben, főként, ha az keresztény ihletésű, úgy kellene ápolni a betegeket, hogy elmondhassuk: „Itt nemcsak orvosokat és betegeket látni, hanem személyeket, akiket befogadnak és segítenek. Itt kézzelfogható az emberi méltóság terápiája.” Ezt pedig nem árusíthatjuk ki, mindig meg kell védenünk.
A személy kezelését kell a középpontba állítani anélkül, hogy elfeledkeznénk a tudomány és a kutatás jelentőségéről. A gyógyítás tudomány nélkül hiábavaló, a tudomány gyógyítás nélkül pedig meddő marad. Csak együtt emelik művészetté az orvoslást, amelyben fej és szív, ismeret és szenvedély, szakmaiság és könyörület, hozzáértés és empátia egyaránt jelen van – szögezte le a Szentatya.
Beszédében az ismeretlen vagy ritka betegségek kutatására is kitért a pápa, amit anyagi szempontok miatt gyakran elhanyagolnak. Ezzel szemben az Opus Dei római orvosi egyeteme és klinikája nemcsak a kutatásban vesz részt, hanem még azokat is segíti anyagilag, akiknek gondot okoz az egyetemi képzés költségeinek kifizetése. Az intézmény Covid-központja, az elsősegély-, és a közelmúltban átadott Hospice-osztálya hozzájárul a járványhelyzet enyhítéséhez.
Együtt kell működnünk, ezt megtanultuk a pandémia alatt. Rájöttünk, mennyire össze vagyunk kötve, és hogy a közös problémákat csak közös erővel tudjuk megoldani – hangsúlyozta Ferenc pápa. – Erre az összefogásra, együtt gondolkodásra van szüksége az egészségügynek, különösen, ha az katolikus.
Elmúltak azok az idők, amikor elszigetelten követtük a karizmánkat. A szeretetszolgálat megkívánja, hogy odaajándékozzuk a tudásunkat, másokat is részesítsünk kompetenciánkból, és hogy mindenki rendelkezésére bocsássuk a tudományt.
Önmagukban nem elegendőek a tudomány termékei, mert csak tüneti kezelést biztosítanak. Jó példa erre a vakcinák esete – mondta a Szentatya. Arra is kitért beszédében, hogy sürgősen segíteni kell azokat az országokat, ahol kevesebb oltóanyag áll rendelkezésre. A gyógyszereket méltósággal kell osztani, nem könyöradományként – tette hozzá.
Hogy valóban jót tegyünk, a tudományt és annak átfogó alkalmazását kell előmozdítanunk; megérteni a hátteret, a gyökereknél kezdeni a gyógyítást, és növelni az egészségügyi kultúrát. Nem könnyű feladat. Valódi küldetés ez, amelyben a katolikus egészségügy remélhetőleg egyre aktívabb lesz. Ezáltal a kifelé nyitott, kilépő Egyház jele lesz – fogalmazott Ferenc pápa az Opus Dei által alapított római orvostudományi egyetem vezetőségének, akiktől áldásával és köszönetével búcsúzott.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír