Isten éltesse Gizi nénit, legyen példaképünk, küzdjünk az életért, minden egyes napért!! Szeressük az időseket!!

Csaba t.

Gizi néni legalább harminc évet letagadhat a korából. Idén tölti a 105. életévét, ennek ellenére irigylésre méltó formában és egészségi állapotban van. Hihetetlenül aktív: olvas, keresztrejtvényt fejt, számítógépezik, filmet néz, kézimunkázik, de még sütni és főzni is szokott. Édesanyja is szép kort élt meg, 103 évesen tért örök álomra. Édesapja már nagyon fiatalon megtanította arra, hogy mindig alkalmazkodni kell a körülményekhez, szerinte így tudta átvészelni a nehéz helyzeteket és a történelmi időket. Istenbe vetett hite a mai napig erős benne.

Gizi néni széles mosollyal vár a békásmegyeri lakásában, ahol már 43 éve lakik kisebbik fiával, Árpival és menyével, Edittel. Látszik rajta, hogy izgatott az interjú miatt, de semmi nem hozza zavarba, a nappaliban helyet foglalva rögtön elkezdi mesélni élete történetét. Közben előkeresi a fényképalbumokat és a hivatalos iratait, minden rendszerezve van nála. Én meg csak ámulok, hogy milyen energikus, mennyire érthetően, összefüggően tud beszélni. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy pár hónap múlva betölti a 105-öt.

Nemecz Gizella néven született 1917. április 14-én, Karcagon. Egyedüli gyerekként nőtt fel. Édesapja hadbírószázados, édesanyja tanítónő, nagyapja orvos volt, de a családban akadt református lelkész és gyógyszerész is. Apai dédapja, Lukács Dénes honvédezredes a ‘48-as szabadságharc egyik kiemelkedő alakja volt. Ő lett volna a 14. aradi vértanú, ha felesége, Gizi néni dédanyja nem megy el Ferenc Józsefhez audienciát kérni. Mivel dédnagyapja az osztrák császár nevelőtisztje volt, felmentették az azonnali halál alól. Helyette tíz év börtönre ítélték, amiből végül öt évet töltött le.

Édesapjától kapta a legtöbb útravalót az élethez

„Hároméves koromig Kolozsváron éltünk a szüleimmel. 1920-ban költöztünk vissza Karcagra, ahol édesapám ügyvédi irodát vezetett. Tőle nagyon sok mindent tanultam. A bölcs intelmek mellett gépírásra ösztökélt, így ötévesen már tudtam használni az írógépet, azon tanultam meg a betűket. A jótékonykodás fontosságára is ő hívta fel a figyelmem. Mindig nálunk, velünk ebédelt 3-4 szegény gyerek, karácsonykor ruhát adományoztunk nekik.”

„Édesapám meghagyta, hogy ha felnövök, és lehetőségem lesz rá, én is segítsek másokon.”

Miután elvégezte a négy elemit, polgári iskolába ment. A négyből az utolsó két évet Kaposváron járta, mert gyenge fizikuma miatt levegőváltozást javasoltak neki. Miután hazakerült Kaposvárról, nem tudott egyből továbbtanulni. Egy ideig kézimunkából élt, hímzett, rakott szoknyákat korcolt be pár fillérért, de főzőtanfolyamra is járt. Időközben édesapja súlyos beteg lett, szifilisz miatt 1932-ben kórházba került, ott töltötte a mindennapjait. Tíz éven keresztül kezelték, 1942-ben halt meg.

„Ez az időszak nagyon nehéz volt nekem, édesanyám sem viselte jól, sehova nem járt. Még évekkel édesapám halála után sem akart kimozdulni otthonról. A szüleim között halálos erejű szerelmi kapcsolat volt, 27 évig voltak házasok. De nekem nem volt könnyű ismerkedni. Akkoriban családi összejöveteleken barátkoztak a fiatalok, s mivel édesanyám nem ment sehova, én sem tudtam másokkal találkozni. Végül a barátnőim karoltak fel, azok vittek el moziba és színházba.”

Kép: Vadas Henrietta

www.kepmas.hu