A Szent Gyermeket köszöntötték a világ egyik legnagyobb keresztény ünnepén

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_Fuletszigeti22.jpgGyermek Jézusban tündököl fel, teremtő Istenünk gyönyörű arca!! A Szentháromság e Gyermek által szólított meg bennünket kétezer évvel ezelőtt!  Istent, ha szeretnénk megismerni, menjünk el imádságos bizalommal a názáreti kis házhoz, és csatlakozzunk a jókedvű, vidám gyermek Jézushoz, kergetőzzünk, játszódjunk vele és pajtásaival a Szent Család egyszerű otthona előtt. Csapzottan, kipirulva üljünk le, és fogyasszuk el kacarászva a Mária által készített finom uzsonnát! Számomra ez a kereszténység, Isten által felmutatott első ikonja, 

Csaba t. 
A Fülöp-szigeteken immár 457. alkalommal tartották meg a Szent Gyermek, a Santo Niño ünnepét, idén a következő mottóval: „A Szent Gyermek: szeretetközösségünk forrása, élet a misszióért”. Idén január 16-án volt az ünnep, amelyre a hagyományoknak megfelelően imakilenceddel készültek.
A minden évben január harmadik vasárnapján megült ünnepet imakilenced előzi meg, amely január 7-én vette kezdetét a cebui Szent Gyermek-bazilikában, ez alkalommal a „Járj Jézussal!” elnevezésű hagyományos körmenet nélkül.
Az Ágoston-rendi szerzetesek most, amikor az országban erősen megnövekedett a koronavírus-fertőzöttek száma, a Szent Gyermek kegyszobrának másolatát hordozták körbe január 16-án a hajnali órákban a város utcáin, egy virágokkal díszített személygépkocsi tetején, lehetővé téve, hogy a hívek leróják tiszteletüket a Santo Niño előtt.
A nyitó szentmisét a hívek részvétele nélkül, a kegyszobor hajnali körbevitele után, reggel 6 órakor mutatta be Nelson Zerda, a bazilika rektora. Homíliájában arra bátorította a híveket, hogy a magány és az elszigeteltség ellenére, amelyben az Odett tájfun pusztítása és a Covid-19 szakadatlan fenyegetése miatt van részük, ne veszítsék el a reményt és imádkozzanak a világjárvány végéért.
A napi evangéliumi szakaszból kiindulva, amelyben Jézus megérintette és meggyógyította a leprást, Zerda atya biztosította az embereket az Úr szüntelen kegyelméről és segítségéről. „Szerencsére nem vagyunk magányosak – szögezte le. – Továbbra is bátorságért és erőért imádkozunk, hogy mint a mai evangéliumban a leprás, mi is alázattal kifejezhessük imáinkat, könyörgéseinket, életszentségünket a Gyermek Jézusnak”.
A kilencnapos ájtatosság ideje alatt minden szentmisét online közvetítettek élőben. Az Ágoston-rendi szerzetesek célja az volt, hogy kerüljék a csoportosulásokat és megfékezzék a járvány terjedését. A hívek hajnali fél 5-től este fél 8-ig felkereshetik a bazilika szabadtéri zarándokközpontját, hogy meggyújtsanak egy gyertyát és imádkozzanak a Szent Gyermek csodás kegyszobrának másolata előtt. Az eredeti, 16. századból származó szobor a cebui bazilika egy mellékoltárának a kápolnájában van elhelyezve egy trónuson. Előtte mindennap hívek végeláthatatlan sora rója le kegyeletét.
A kegyszobor tiszteletének kezdete 1521-ig nyúlik vissza, amikor az első európaiak megérkeztek a szigetvilág partjaihoz. A tengeri expedíció vezetője, Ferdinánd Magellán portugál felfedező elterjesztette a kereszténységet az országban, és Cebu királynőjét megkeresztelkedésekor a Szent Gyermek egy kis szobrával ajándékozta meg. A Prágai Kisjézusra emlékeztető szobornak azonban nyoma veszett és csak negyvennégy évvel később, 1565-ben találta meg egy újabb spanyol expedíció. A szobor lelőhelyére épült a cebui bazilika.
A Fiesta Señor Santo Niño a világ egyik legjobban látogatott keresztény ünnepe, ezzel párhuzamosan zajlik a Sinulog kulturális fesztivál, amelyet idén a pandémia miatt nem tartanak meg. Cebui, azaz szebuano nyelven a sinulog szó spirituális tartalommal rendelkező tánc, amely a tengervíz mozgására, hullámaira utal, az ősi etnikai hagyományok mozdulataival és a népviseletek színpompás kavalkádjával fejezi ki a Santo Niño tiszteletét.
2016. január 24. és 31. között Cebuban tartották az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, ennek végén jelentették be, hogy a következő, 52. találkozó színhelye Budapest lesz.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: santoninodecebubasilica.org
Magyar Kurír