„Már három napja tudok járni”

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_Ferenc-papa-setal.jpgA Vatikán nyilvánosságra hozott egy ezen a héten készült videót, melyben Ferenc pápa elmondja a brazil püspököknek, hogy mozgásképessége javult.

„Már három napja tudok járni” – beszélte el a pápa június 27-én, amikor egy bot segítségével keresztülsétált az Apostoli Palota könyvtárán.
Ferenc pápa kerekes széke látható a terem végén, amikor a brazil püspököket köszöntötte. A pápa már közel két hónapja használ kerekes széket a nyilvános meghallgatások többsége során.
A 85 éves pápa megjegyzése azután történt, hogy a június 25-i Családok Világtalálkozójának zárómiséje alatt már egy rövid távolságot megtett bottal, és hasonlóképpen a VI. Pál terem emelvényén is, június 27-én, amikor audiencián fogadta a Neokatekumenális Út tagjait.
Ferenc pápa közölte, hogy május első hetében kezdte meg az orvosi kezelést a térdsérülése miatt. Egészségi állapota miatt két nemzetközi utat halasztott el, Libanonba és Dél-Szudánba.
Ferenc pápa a brazil püspökök küldöttségével való találkozás alatt arra bátorította őket, hogy beszéljenek vele nyugodtan, „cenzúra nélkül”, ameddig csak akarnak.
Három órán keresztül tartott a találkozó, mely során a brazil püspökök – a Vatican News portugál nyelvű híradása szerint – aggodalmukat fejezték ki a pápának az Amazonas esőerdeinek pusztítása miatt.
Evaristo Pascoal Spengler, Marajo érseke azt mondta, hogy az Amazóniáról tartott beszélgetés alatt Ferenc pápa „fájdalmas és szenvedő arckifejezéssel behunyta a szemét és azt kérdezte: ’Mit tehetnénk?’”
„Nagyon érzékeny az Amazóniában történő pusztítás eme valóságára” – mondta Spengler, aki a Pán-amazóniai Egyházi Hálózat – spanyolul a REPAM – elnökeként teljesít szolgálatot.
Brazília püspökeinek több delegációja májusban és júniusban találkozik a pápával az ad limina látogatások során Rómában.
Az „ad limina apostolorum” látogatás egy pápai találkozó, amely a világ összes egyházmegyés püspökének kötelező, hogy beszámolót adjanak saját egyházmegyéjének állapotáról. A Rómába történő utazás – melyre egy adott ország vagy térség püspökei rendszerint együtt mennek el – egyúttal zarándoklat is az „apostolok küszöbéhez” (ez a latin kifejezés jelentése magyarul – a szerk.), mely lehetőséget ad a püspökök számára – akik az apostolok utódai -, hogy Szent Péter és Szent Pál sírjánál imádkozhassanak.
Az ad limina látogatásokra jellemzően ötévente kerül sor, a világ több mint 5.300 püspöke egymást váltva fordul meg Rómában. Az Egyesült Államok püspökeinek legutóbbi ad limina látogatására 2019 novemberében került sor.
Írta: Courtney Mares
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: CNA
www.katolikus.ma