Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson tartott katekézisén hangsúlyozta, hogy az elhagyatottság és a szomorúság, bár negatív érzésnek számít, fontos dolgokra taníthat, és lelkileg is megerősíthet, ha tudjuk, hogyan éljük át nyitottsággal és tudatossággal.

A megkülönböztetés témájával foglalkozó katekézissorozatát folytatva Ferenc pápa kijelentette, hogy a megkülönböztetés, amely elsősorban nem logikai eljárás, „a cselekvéseken alapul, és a cselekvéseknek érzelmi vonatkozása van, amelyet el kell ismerni, mert Isten a szívhez szól”. Katekézisét a szerdai általános kihallgatáson az első érzelmi módra és a megkülönböztetés egy tárgyára összpontosította: az elhagyatottságra.

Ferenc pápa Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlataira emlékeztetve kijelentette, hogy az elhagyatottság meghatározható, mint „a lélek sötétsége, a benne lévő zavar, az alacsony szintű és földi dolgok felé való fordulás, az izgatottság és a kísértés nyugtalansága, a bizalom hiánya, a remény- és szeretetnélküliség, amikor az ember lustának, langyosnak, szomorúnak érzi magát, és mintha elszakadt volna Teremtőjétől és Urától”. A pápa megjegyezte, hogy valamilyen módon mindannyian megtapasztaltuk az elhagyatottságot, de a probléma, amellyel szembesülünk, az az, hogy miként értelmezzük, mert az elhagyatottságnak van valami fontos mondanivalója, és fennáll a veszélye, hogy elveszítjük annak megértését, ha sietünk, hogy megszabaduljunk az üresség érzésétől. Továbbá hozzátette: bármennyire is szeretnénk mindannyian egy mindig örömteli, vidám és teljes életet, ez nem mindig lehetséges, és nem is tesz jót nekünk, hiszen „a bűn felé orientált életből a változás a szomorúságból, az elkövetett tettek miatti lelkiismeretfurdalásból indulhat ki”.

További magyarázatként Ferenc pápa azt mondta, hogy a „lelkiismeret-furdalás” szó etimológiai szempontból azt jelenti: „a lelkiismeret, amely mardos (olaszul mordere), amely nem engedi meg a békét”. Alessandro Manzoni „A jegyesek” című regényében a lelkiismeret-furdalást lehetőségnek nevezte az élet megváltoztatására Federico Borromeo bíboros és a Névtelen híres párbeszédében, aki egy szörnyű éjszaka után teljesen összetörve jelenik meg a bíboros előtt, aki meglepő szavakat intéz hozzá.

Ferenc pápa hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy megtanuljuk „értelmezni” a szomorúságot, amelyet többnyire negatívan értékelnek, pedig „az élet nélkülözhetetlen vészharangja lehet, amely gazdagabb és termékenyebb tájak felfedezésére hív, ahova a mulandóság és a menekülés nem tud eljuttatni”. Szent Tamás a Summa Theologica művében a szomorúságot „a lélek fájdalmaként” határozza meg – akárcsak a test idegei, figyelmünket egy lehetséges veszélyre vagy figyelmen kívül hagyott jóra irányítja. Ezért a szomorúság „elengedhetetlen egészségünkhöz; megóv attól, hogy kárt okozzunk magunknak és másoknak”, és „sokkal súlyosabb és veszélyesebb lenne, ha nem éreznénk ezt” – mondta a pápa. Sőt, azok számára, akikben megvan a vágy, hogy jót tegyenek, a szomorúság „olyan akadály, amellyel a kísértő megpróbál elbátortalanítani minket”, és ebben az esetben a javasoltakkal pontosan ellentétes módon kell cselekedni, elhatározva, hogy az ember folytatja azt, amit elkezdett csinálni.

A pápa továbbá felidézte az Evangélium emlékeztetőjét, hogy a jósághoz vezető út keskeny és meredek, küzdelmet és önuralmat igényel. Arra buzdította azokat, akik Istent akarják szolgálni, hogy ne vezesse őket félre az elhagyatottság, különösen azért, mert néhány ember sajnálatos módon elhagyja az imaéletet vagy az általuk választott életet az elhagyatottság miatt, „anélkül, hogy először megállnának, hogy átgondolják ezt a lelkiállapotot, és kiváltképpen, hogy lelkivezető segítségét kérnék”. „Egy bölcs mondás azt javasolja, hogy ne változtass, amikor elhagyatottnak érzed magad. Később derül ki, nem pedig a pillanat hangulata fogja megmutatni, hogy döntéseink jók-e vagy sem.”

Ferenc pápa ezután Jézus példájára mutatott rá, aki határozott kiállással hárította el a kísértéseket. A megpróbáltatások minden oldalról támadták, de Jézus elhatározta, hogy az Atya akaratát cselekszi, és a megpróbáltatások nem akadályozták útját. A lelki életben – mondta a pápa – „a próbatétel fontos pillanat”, mert „ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra” (Sir 2,1). Hasonlóképpen, a professzor csak azután fogadja el, hogy a hallgató sikeresen teljesítette a tesztet, miután levizsgáztatta a hallgatót, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a diák ismeri-e a tárgy lényegét. „Ha tudjuk, hogyan haladjunk át a magányon és az elhagyatottságon nyitottsággal és tudatossággal, akkor emberi és spirituális értelemben megerősödve kerülhetünk ki belőle. Egyetlen megpróbáltatás sem erősebb nálunk.” Ferenc pápa azzal zárta katekézisét, hogy megismételte Szent Pál szavait, miszerint senkit sem ér erőn felüli megpróbáltatás, mert az Úr soha nem hagy el minket, és ha mellettünk áll, minden kísértést le tudunk győzni.

Forrás: Vatican News