CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ 2023

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_349042872_1317671605845854_5131291102231859769_n.jpgMinden évben több százezer ember zarándokol Somlyóra és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, szentmisén. A csíksomlyói Mária-kegyhelyre, a Szűzanya csodatevő szobrához való pünkösdi zarándoklat kiemelt vallási esemény. Csíksomlyó most is a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye. Most már a más vallású keresztény hívek is szívesen vesznek részt a búcsújárásban. A Szűzanya iránti tiszteletben a buzgóság az idő múlásával sem lankad. Év közben is szüntelenül özönlik a nép Somlyóra Máriát tisztelni, köszönteni, előtte imádkozni. 1990 óta minden évben több százezer ember zarándokol Somlyóra és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, szentmisén.

PROGRAM: 2023. május 26-29.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves zarándoktestvéreink!
Immár 456 éve minden igaz magyar szíve ide húz Csíksomlyóra. Itt találja meg küzdelmes, vergődő életének vigaszát, reményét és támaszát. Úgy jön ide, mint a bajba jutott, aggódó, félő gyermek az édesanyjához. Ide hozza könnyeit, gyászát, bánatát s kevéske örömét, és reménykedve kéri anyai oltalmát küzdelmes életéhez. Ide hozzák a férfiak küzdelmekben megkopott lelküket, meggyengült hitüket. Az édesanyák kevés örömüket és sok bánatukat, tengernyi könnyüket s aggodalmakban összezsugorodott szívüket. Ide vonszolják az öregek elfogyó erejüket, homályosodó szemeiket, elfáradt szívük reménykedő dobbanásait. Ide hozzák az ifjak és leányok szép bizakodásukat, s támaszt kérnek égi Anyjuktól jövőjükhöz és keresztény jövőjük beteljesedéséhez.
CSÍKSOMLYÓI SZŰZANYA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!
NE KELLJEN PIRULNUNK ŐSEINK ELŐTT!
Ehhez kérjük Szűzanyánk közbenjárásodat:
Hazajöttem, anyám, kínoktól gyötörten.
Anyai szerelmed gyógyítson meg engem.
Taníts meg engem még egyszer nevetni,
Taníts meg remélni, taníts meg szeretni.
Vígy el, ahogy régen, szent Fiad szívéhez,
Mutasd meg még egyszer az utat az égbe.
A nagy kereszt alatt térdeljünk le ketten,
S mondjuk el, mint régen: HISZEK EGY ISTENBEN!
Móra István
Fogadalmi búcsúnk főcelebránsa Exc. és Ft. dr. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, ünnepi szónoka Urbán Erik rendtartományunk provinciálisa lesz. Az idei csíksomlyói búcsún részt vesz Massimo Fusarelli OFM, a ferences rend miniszter generálisa, Albert Schmucki OFM definitor generális, illetve Nm. és Ft. Felföldi László pécsi megyéspüspök, Nm. és Ft. Kerekes László segédpüspök, Nm. és Ft. Tamás József nyugalmazott segédpüspök is.
CSÍKSOMLYÓI PÜNKÖSDI BÚCSÚ 2023 – PROGRAM
Mottó: „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!”
(Assisi Szent Ferenc)
Az idei búcsú jelmondatát Assisi Szent Ferenc egyik imájából választottuk a 800 éves ferences rend alkalmából.
Május 26., péntek
– 18 órától nyitószentmise, amelyet ünnepi rózsafüzér követ.
Péntekről szombatra virradóan virrasztás lesz a kegytemplomban
Május 27., szombat
– 7.30 szentmise a kegytemplomban
– 10.00 órától ünnepélyes rózsafüzér a Hármashalom-oltárnál
– 10.30 a kegytemplom előtti térről elindul a kordon a Nyeregbe
– 12.30 ünnepi szentmise a Hármashalom-oltárnál
– 17.00 csángó mise a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, amelyet Mariut Felix  forrófalvi plébános mutat be
– 18.00 pünkösdi vigília-szentmise a kegytemplomban
Szombatról vasárnapra virradóan virrasztás lesz a kegytemplomban
Május 28., vasárnap, pünkösd, a Szentlélek eljövetele
– A szentmisék sorrendje a kegytemplomban: 7.00, 8.00, 10.30 és 18.00 óra
A 10.30-kor kezdődő szentmise szónoka Massimo Fusarelli OFM, a ferences rend miniszter generálisa lesz. Ünnepi üzenetét olasz nyelvről Orbán Szabolcs ferences atya fordítja.
– 16.00 legfőbb elöljárónk a Ferences Nagycsalád tagjaival találkozik, többek között a fiatalokkal is. A részvételi szándék jelzése a Ferences programok Facebook-oldalon található űrlap kitöltésével lehetséges. Természetesen az is részt vehet a találkozón, aki előzetesen nem regisztrál, de az űrlap kitöltése segítségünkre szolgál.
Május 29., pünkösdhétfő
A szentmisék sorrendje a kegytemplomban: 8.00, 10.30 és 18.00 óra
Minden szentmise előtt gyóntatunk.
A csíksomlyói búcsún való találkozás Édesanyánkkal hozzon a lelkünkben is változást. Töltsön el minket hittel, reménnyel és szeretettel. Rakjuk le bűneink terhét, hogy a Szentlélek tüze felperzseljen bennünk mindent, ami Isten akaratával ellenkezik, világosítsa meg életutunkat, melegítse szívünket-lelkünket, adjon édes vigasztalást mindazoknak, akik az élet súlyos keresztjét cipelik. Nézzünk a Szűzanyára! Aki folytonosan ránéz, nem fogja eltéveszteni a helyes utat.
A búcsúra való lelki felkészülésben segítenek a megjelent kiadványok: Csíksomlyó üzenete kegyhelylap, a Liturgikus és programfüzet, illetve egyéb kiadványok és nyomtatványok megvásárolhatók a csíksomlyói kegyhely kegytárgyüzletében.
A zarándokok figyelmébe ajánljuk a Csíksomlyó nevű telefonos alkalmazást is.
Szeretettel és imával,
Timár Sándor P. Asztrik OFM, a kegytemplom igazgatója
Bíró István, a ferences rendtartomány sajtóreferense
Csíksomlyó búcsújáró hely jellegét az adja meg, hogy már a XV. században virágzik a Boldogságos Szűz Mária tisztelete a székely nép körében. A környék népe, Mária-ünnepeken Somlyón gyűlt össze. IV. Jenő pápa az 1444. évi körlevelében arra buzdítja a népet, hogy legyenek segítségére a ferenceseknek a templomépítésben. Viszonzásul - a kor szokása szerint -, búcsút is engedélyezett a jótevőknek. A templom építését azzal indokolja a pápa, hogy "a hívek nagy sokasága szokott összejönni ájtatosságnak okából és gyakorta nem szűnik odagyülni, Máriát tisztelni". Azóta is megszakítás nélkül tart a zarándoklat Csíksomlyóra, Szűz Mária tiszteletére.
1567-ben újabb fordulat következett be a búcsújárásban. A hitújítás korában János Zsigmond, erdélyi fejedelem, haddal akarta a színtiszta katolikus Csík, Gyergyó és Kászon népét az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe, István gyergyóalfalvi plébános vezetésével fegyvert fogott hitének védelmére.
A gyülekező Csíksomlyón volt, pünkösd szombatján. Isten kegyelmébe ajánlották magukat és Szűz Mária segítségéért esedeztek, majd elindultak a Hargitára, szembeszállni a Bővebben: Pünkösdi búcsúhitújítók hadával. Ezalatt az idősek, az asszonyok és a gyermekek Somlyón maradtak és győzelemért imádkoztak. A csata diadallal végződött. A győztesek nyírfaágakkal ékesítették fel lobogóikat és úgy vonultak le a Hargitáról. A templomban maradt nép elébük ment, és együtt jöttek vissza hálát adni a győzelemért és megköszönni a Szent Szűz segítségét. Ennek a történelmi eseménynek emlékére fogadalmat tettek, hogy ezután minden évben, pünkösd szombatján elzarándokolnak Csíksomlyóra. Ezt az ősi hagyományt őrzi és folytatja a mai napig Mária népe. Ugyancsak az eredeti hagyomány szerint, nyírfaággal kezében, vagy a járművét feldíszítve tér haza otthonába.
Csíksomlyó most is a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye. Most már a más vallású keresztény hívek is szívesen vesznek részt a búcsújárásban. A Szűzanya iránti tiszteletben a buzgóság az idő múlásával sem lankad. Év közben is szüntelenül özönlik a nép Somlyóra Máriát tisztelni, köszönteni, előtte imádkozni. 1990 óta minden évben több százezer ember zarándokol Somlyóra és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, szentmisén.
A kegytemplom és a búcsú értékes tárgyai közé tartozik a főoltár bal oldalán található labarum, amit a nép labóriumnak nevez.
Amikor a papság ezen jelvénnyel az élén felér a Kis-Somlyó-hegyen lévő Salvator-kápolna elé, eléneklik az „Egészen szép vagy Mária” éneket és azután folytatódik tovább a körmenet.
Forrás: www.ofm.ro