Ebben a felfüggesztett időben a világon mindenki azon tűnődik, ki lesz Róma 267. püspöke. Mindenki részt vesz benne, még ha fizikailag ki is van zárva arról a helyről, ahol az apostolok utódai, akik bíborosok lettek, összegyűlnek és egy kápolna titkában őrizve, megválasztják Isten szolgáinak szolgáját, aki az egyház vezetésére hivatott. 

Szolga. Az egyetlen nép szolgája, amelyhez Péter is tartozott és amelynek része marad, még azután is, hogy elhívást kapott a vezetésre. Szolga. És ebben rejlik a misztérium. Hogyan lehet egy szolga egy nép vezetője? Egy egyházé? – teszi fel a kérdést Paolo Ruffini, a Kommunikációs dikasztérium prefektusa.

Extra omnes! Mindenki távozzon! Ezzel a felszólítással elkezdődött a konklávé. A bíborosok belépése a Sixtus-kápolnába egy felfüggesztett, misztériummal teli idő, amelyben meg kell különböztetni az Isten szolgáinak szolgáját. Paolo Ruffininak, a Kommunikációs dikasztérium prefektusának gondolatai a konklávé kezdetéről.

Ebben a felfüggesztett időben a világon mindenki azon tűnődik, ki lesz Róma 267. püspöke. Mindenki részt vesz benne, még ha fizikailag ki is van zárva arról a helyről, ahol az apostolok utódai, akik bíborosok lettek, összegyűlnek és egy kápolna titkában őrizve, megválasztják Isten szolgáinak szolgáját, aki az egyház vezetésére hivatott. Szolga. Az egyetlen nép szolgája, amelyhez Péter is tartozott és amelynek része marad, még azután is, hogy elhívást kapott a vezetésre. Szolga. És ebben rejlik a misztérium. Hogyan lehet egy szolga egy nép vezetője? Egy egyházé? – teszi fel a kérdést Paolo Ruffini, a Kommunikációs dikasztérium prefektusa.

Erre a kérdésre Jézus olyan szavakkal válaszolt, amelyeket ma is nehezen értünk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,42-45)

Tehát szolgálni. Erre hivatottak Péter utódai, hogy vezessék az egyházat. És ez a paradoxon zavarba ejtő. Ez összezavarja mind a médiát, mind a világ számos, kis és nagy hatalmi központját egyaránt, miközben az identitásán, a névválasztásán töprengenek, hogy ki lesz majd a kiválasztott, sőt talán még a döntést is megpróbálják befolyásolni olyan forgatókönyvek és értelmezések kidolgozásával, amelyek mintha a homokba lettek volna írva.

Extra omnes! Mindenki távozzon! Ez a szabály megzavarja ezt a most és a még nem között felfüggesztett időt, amelyben még a bíborosok (Isten népe, amely vár pásztorára, tudja, hiszi és kéri őt) is arra kapnak meghívást, hogy belépjenek a misztériumba; és nemcsak mindenkit, hanem mindent a Sixtus-kápolnán kívül hagyjanak: önmagukat, gondolataikat, érveléseiket; és teljesen üresítsék ki önmagukat, hogy teret engedjenek egyedül a Léleknek, egy őket meghaladó dinamikának és Péter misztériumának. De Péter ilyen. Egy rejtély, ami bizonyosságot ad nekünk.

Péter az a halász, akinek Jézus megígérte, hogy a gonosz nem fog győzedelmeskedni: „Te Péter vagy, és erre a sziklára építem egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Ő az az apostol, akiért – amikor rábízta egyházát – Isten Fia imádkozott, különleges ajánlással fordulva az Atyához, hogy ő segítse Pétert a vállán cipelni a különben túl nagy terhet. Pétert ez az ima támogatja, amely az idők és a történelem során kiterjedt utódaira egészen napjainkig. Ez egy valóban konkrét, különleges ima: hogy a hit soha ne fogyjon el a megpróbáltatások közepette, amelyekkel szembe kell néznie, amelyek olyan különbözőek és olyan hasonlóak szekularizált, megosztott, polarizált, összezavarodott, feldühödött korunk megpróbáltatásaihoz.

Korunk tele van parancsolási vággyal és szegény a szeretetben, képtelen felfogni a szolgálat és a közjó értékét, tele van törékeny bizonyosságokkal és hamis igazságokkal, inkább haraggal, mint irgalommal van átitatva, oly gyakran inkább bosszúra vágyva, mint megbocsátásra: „Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” (Lk 22,31-32)

Péter az irgalom és a szeretet, a szeretetközösség és a meghallgatás misztériuma. Egy halász, aki rosszul kalkulál; aki zaklatott, ha egész éjjel a tengeren nem fog egyetlen halat sem; aki aztán a túlsó oldalon kiveti a hálókat egy idegen puszta szavára. És végül megérti, hogy aki beszél hozzá, az az ő Mestere. Péter egy bűnös, akinek megbocsátottak: ő a kiválasztott, aki mielőtt örvendezett volna, keservesen sírt, miután elárulta az Urat. Mint Júdás. De ő sír. Sírt. Könnyeiben rejlik minden misztériuma. És ott van az egyház misztériuma. Ezek a könnyek talán országának kulcsai. Ezek Péter és misztériumának kulcsai: egy olyan törékenység, amely éppen azért erőteljes, mert nem a saját fényével ragyog. Egy szikla, még ha nem is volt az. Éppen ezért erősít meg mindannyiunkat a hitben – zárja vezércikkét Paolo Ruffini, a Kommunikációs dikasztérium prefektusa a konklávé kezdete előtt.

Paolo Ruffini / Somogyi Viktória / Vatican News