A SZEGÉNYEK ÉS A TEREMTÉS REMÉNYTELJES KIÁLTÁSA

Kedves Testvérek!

Az Úr adjon nektek békét!

Miközben éljük a 2025-ös Jubileumot, olvasom a Szegények IX. Világnapjára szóló Üzenetet, amelyet XIV. Leó pápa tett közzé idén június 13-án, „Páduai Szent Antal, a Szegények

Védőszentjének emléknapján”. Hogyan ne ismernénk el a történelmi és egyházi felelősséget, amely kisebb testvérekként a szegényekkel való életmegosztásban és szolgálatban ránk hárul?

Az Üzenet középpontjában a Zsoltár szavai állnak: «Te vagy, Uram, az én reménységem»

(Zsolt 71,5). Ez egy hitvallás, amely abból a fényből születik, ami betölti «szívem sötétségét», ahogy a fiatal Ferenc mondja San Damianóban, és amely szilárdan megmarad abban a bizonyosságban, hogy az élet igazi horgonya csak Istenben található meg. Éppen ebben a Jubileumi Évben emlékezünk meg Ferences Családként a Teremtmények éneke nyolcadik centenáriumáról is. Mindkét ünnepség arra hív minket, hogy a remény zarándokaivá váljunk a szegényekkel és a teremtéssel. Ferenc pápa emlékeztetett minket erre az átfogó látásmódra:

«Nincs két különálló válság, egy környezeti és egy másik társadalmi, hanem egyetlen és komplex társadalmi-környezeti válság van. A megoldás irányvonalai integrált megközelítést igényelnek a szegénység leküzdésére, a kirekesztettek méltóságának visszaállítására, és ezzel egyidejűleg a természet gondozására is». 1 A szegények kiáltását a teremtés, a közös otthon kiáltásával együtt kell meghallgatni, nemcsak a fájdalom és a panasz hangjaiban, hanem a remény hangjaiban is.

Hallgassuk meg ezt a kiáltást Assisi Szent Ferenccel, aki Greccióban „saját testi szemével akarta látni azokat a megpróbáltatásokat, amelyeknek az újszülött ki volt téve a szükséges dolgok hiánya miatt”.  Mi is arra vagyunk hívva ebben a Jubileumi Évben, hogy a remény

A szegények és a teremtés reményteljes kiáltása

zarándokaivá váljunk a szegényekkel együtt, felismerve bennük az Evangélium kiváltságos mestereit, meghallgatva az ő kiáltásukat és a teremtés kiáltását.

A Szentatya emlékeztet minket arra, hogy a szegények az erős és megbízható remény tanúivá válhatnak, éppen azért, mert a bizalmuk nem a hatalom és a birtoklás biztonságában nyugszik, hanem kizárólag Istenben.

Az Evangélium megszabadít korunk láncaitól

A Teremtmények énekében Assisi Szent Ferenc megmutatja nekünk, hogy az Evangélium újdonsága megtöri a kirekesztés láncait a humán és kozmikus testvériség által, a gyűlölet láncait a megbocsátás által, és a haláltól való félelem láncát, amikor azt nővérünkként fogadjuk. Mennyi lánc mutat ma a rabszolgaság új formáira: a selejtezés gazdaságának lánca, a globalizált közömbösség lánca, a jólét kultúrájának lánca, amely «hangtompítót tesz azok hangjára, akik szegénységben élnek».

Ugyanakkor XIV. Leó pápa világosan figyelmeztet minket: «A legsúlyosabb szegénység az, ha nem ismerjük Istent.» Ez a legrosszabb kirekesztés (diszkrimináció), amit a szegények elszenvednek: a teljes személy iránti figyelem hiánya, beleértve a spirituális dimenziót is.

Testvérekként és kisebbekként arra vagyunk hívva, hogy ne csak kenyeret kínáljunk a testnek, hanem ezzel együtt Isten barátságát, az Ő Szavát, az Eucharisztia és a testvériség kenyerét is.

A szegényekkel való együttlét számunkra nagyobb bármilyen karitatív tevékenységnél, bármennyire is szükséges. Ez az út ahhoz, hogy testvérekké és kisebbekké váljunk. Ahogy Ferenc pápa írta: «Arra vagyunk hívva, hogy felfedezzük bennük Krisztust, hogy kölcsönözzük nekik a hangunkat az ügyeikben, de arra is, hogy a barátaik legyünk, meghallgassuk őket, megértsük őket, és befogadjuk azt a titokzatos bölcsességet, amelyet Isten rajtuk keresztül akar közölni velünk».

A testvériségek mint a befogadás „szent kapui”

Ebben a Szent Évben, miközben zarándokok ezrei keltek át a Szent Kapukon, a mi testvériségeink arra vannak hívva, hogy maguk is a szegények befogadásának „szent kapuivá” váljanak. Nem engedhetjük meg, hogy a virtuális valóság felülkerekedjen a valós életen, hogy a szegények «képekké váljanak, amelyek egy pillanatra meghatnak», de aztán, amikor «hús- vér valójukban az utcán» találkozunk velük, «a bosszúság és a kirekesztés» lépjen a helyébe.

Képesek leszünk-e a szegények barátaivá válni, leküzdve a távolságot, ami elválaszt minket tőlük? A Szentatya Üzenete visszavezet minket a forráshoz: «A remény a hitből fakad, amely táplálja és fenntartja, a szeretet alapjain, amely minden erény anyja.» Ez az az erő, amely átalakítja látásmódunkat és ítélkezésünket, és «szegénységben és alázatban szolgálva az Urat» lehetővé teszi, hogy hitelesen testvérekké váljunk egymás között és mindenkivel.

Ezért akarta Ferenc a Rend kezdetén, hogy «maradjanak a leprások ispotályaiban, hogy szolgálják őket». 5 Felismerünk egy különleges terápiát, amelyet Ferenc alkalmazott a leprások gondozásában. Ez lényegében a fájdalmuk és állapotuk teljes megosztásán alapult: meg kellett mosni, gyógyítani, szolgálni őket, és valóban együtt élni velük, egészen addig, hogy

A szegények és a teremtés reményteljes kiáltása ugyanabból a tálból egyenek. Menjünk a szegények elé, hagyjuk, hogy befogadjanak minket.

Így fog megváltozni a tekintetünk a saját magunk és az Úr arca felé.

Ez érvényes mindannyiunkra, valamint testvériségeinkre és műveinkre, amelyek „a remény jeleivé” válhatnak. Ez úgy érhető el, hogy mi magunk először egyszerűbbé és szegényebbé válunk, és megtanulunk a szegényekkel és közöttük élni a megosztás és a részvétel révén.

Ezek a megosztások magukban foglalják a családi otthonokat, meghallgatási központokat, szegénykonyhákat, népiskolákat (tanodákat), menekültek és migránsok befogadását, valamint az integrált ökológia projektjeit. Ezek azok a jelek, amelyek gyakran rejtettek, de annyira fontosak ahhoz, hogy «lerázzuk magunkról a közömbösséget és elköteleződjünk».

A szeretettől az igazságosságig

A Szentatya Üzenetét azzal zárja, hogy ezt mondja: «A szegény segítése valójában az igazságosság kérdése, előbb, mint a szereteté.» Ferenc megértette ezt a mély kapcsolatot. A Meg nem erősített regulában ezt írja: «az alamizsna a szegények öröksége és járandósága, melyet a mi Urunk Jézus Krisztus szerzett számunkra». 7 Számára a megosztás nem választható karitatív lehetőség volt, hanem a hit és az evangéliumi igazságosság követelménye. Ez arra hív minket, hogy támogassuk a közjót, dolgozzunk egy testvéri gazdaságért, és leplezzük le a szegénység strukturális okait. A saját tulajdonról való lemondásunk (sine proprio) nem csupán személyes lemondás, hanem prófétai tanúságtétel arról, hogy a földi javaknak „méltányosan hozzáférhetőnek” kell lenniük mindenki számára.

Ebben az értelemben az Igazságosság, béke és teremtés megőrzését szolgáló Irodánk elkötelezettsége a Ferences Családdal együtt az, hogy koordináljon különböző regionális vagy kontinentális hálózatokat a migránsok, a béke és az integrált ökológia érdekében. Ezek nem marginális tevékenységek, hanem a ferences karizma hiteles kifejeződései a mai világban.

A minoritás egy gesztusa 2025-ben

Mint az elmúlt években, ezen a Világnapon is kérek minden testvért és minden testvéri közösséget, hogy tegyen egy konkrét szolgálati és megosztási gesztust a hátrányos helyzetű emberekkel. Ez ne egy szórványos gesztus legyen, hanem egy olyan út kezdete és folytatása, amely elkísér minket Szent Ferenc halálának Centenáriuma hátralévő részében.

Erre hívlak titeket:

◗ Vizsgáljuk felül lakóhelyünket, és tárjuk fel a szegénység környezetünkben lévő helyzeteit

◗ Nyissuk meg ajtóinkat a meghallgatásra és a befogadásra, kilépve kényelmünkből

◗ Működjünk együtt más egyházi és civil csoportokkal a legsebezhetőbbek gondozásában

◗ Adjunk hangot a szegényeknek közösségeinkben és ünnepeinken

Amikor a Jubileum Szent Kapuja bezárul, képesek leszünk őrizni és továbbadni a kapott ajándékokat. A szegények nem a lelkipásztori munkánk tárgyai, hanem kreatív alanyok, akik provokálnak minket arra, hogy mindig új formákat találjunk az Evangélium mai megélésére.

A szegények és a teremtés reményteljes kiáltása

Máriával, a szegény Szűzzel

Ferenc Máriát választotta példaképének, mert benne látta azt, aki a Fiúval együtt «e világon a szegénységet akarta választani». 8 A szegény Szűz annak az ikonja, aki tud igent mondani Istennek, teljesen rábízva magát az ő gondviselésére, még a bizonytalanságban és a törékenységben is. Vele együtt mondjuk: «Benned reméltem, Uram, nem fogok soha csalódni» (Zsolt 25,2). A szegények tanítanak meg minket arra, hogy a keresztény remény olyan, mint egy horgony, amely szívünket az Úr Jézus ígéretéhez köti. Ebben a Szent Évben hagyjuk, hogy vezessenek minket «új egek és új föld» (Jel 21,1) felé, ahol minden teremtmény létezése megtalálja igazi értelmét.

Assisi Szent Ferenc, aki a leprásokban találta meg az Evangéliumhoz vezető utat, kísérjen minket a megtérésnek és szolgálatnak ez útján. Aki akarja, számoljon be nekem a testvéri közössége által tett gesztusról, akár fényképekkel is (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), megosztva a jóság tanúságtételét.

Assisi Szent Ferenc áldásával és testvéri ölelésemmel,

Fr. Massimo Fusarelli, OFM generális miniszter és szolga

OFM Curia Generalis, Via di S. Maria Mediatrice, 25 00165 Roma, Olaszország

www.ofm.org